Real Madrid: Mourinho dirigál, mi mindenben mellette állunk - Casillas

MTI MTIMTI MTI
2010.12.22. 10:37
A kapus, Iker Casillas szerint a Real Madrid labdarúgócsapatának játékosai támogatják vezetőedzőjüket, José Mourinhót abban a minap megfogalmazott törekvésében, hogy nem minősíti a játékvezetők tevékenységét.

A portugál tréner a Sevilla felett aratott vasárnapi 1–0-s győzelem után említette meg: elege van abból, hogy külső hatásra rendszeresen a bírók teljesítményének értékelésébe kell bonyolódnia.

„Fáraszt, hogy azt várják tőlem, én minősítsem ezt – lobogtatott meg akkor egy papírt, amelyen a Carlos Clos Gomez játékvezető által elkövetett hibák voltak felsorolva. – Ha felolvasom ezt a listát, a következő mérkőzésen nem ülhetek a kispadra, márpedig én az enyéimmel akarok lenni."elege van abból, hogy külső hatásra rendszeresen a bírók teljesítményének értékelésébe kell bonyolódnia.
    
„Fáraszt, hogy azt várják tőlem, én minősítsem ezt – lobogtatott meg akkor egy papírt, amelyen a Carlos Clos Gomez játékvezető által elkövetett hibák voltak felsorolva. – Ha felolvasom ezt a listát, a következő mérkőzésen nem ülhetek a kispadra, márpedig én az enyéimmel akarok lenni."

Casillas ezzel kapcsolatban mondta azt, hogy az edzőé a hatalom a csapatban, az elnöké pedig a klubban.

„Ami a csapatot illeti, az edző véleménye a mérvadó, és neki nincs is miért nyugtalankodnia, a játékosok az ő oldalán állnak. Ő a kapitány, ő dirigál az öltözőben" – nyilatkozta a világbajnok kapus.

„Egyébként nem hiszem, hogy a bírók a Real Madrid ellen fújnának, de az elképzelhető, hogy nem úgy kezelik, mint például a Levantét. Mindenkinek vannak jó és rossz napjai. Ha én nem védek jól, azt közlik velem, s ugyanígy van ez a bírók esetében is. Clos Gomez például nem vezette jól a vasárnapi mérkőzést, de ez nem gond, reméljük, legközelebb jobban fogja" – fogalmazott Casillas.

Legfrissebb hírek

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 16:08

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

„Még mindig kicsit ismerkedünk egymással” – Bernardo Silva a Real 4–1-es győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 08:20

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37