Barcelona: Busquets hosszabbított, 150 millió euró a kivásárlási ára

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 12:10
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2015-ig meghosszabbította világbajnok középpályása, Sergio Busquets szerződését.

A 22 éves futballista kivásárlási ára az eddigi 80 millió euróról 150 millió euróra emelkedett, és megállapodás értelmében Busquets kontraktusa automatikusan meghosszabbodik még egy évvel, ha az utolsó szezonjában bizonyos számú mérkőzésen pályára lép.

„Nagyon elégedett vagyok, ennél jobban nem is kezdődhetett volna az év. Nagyon boldog vagyok. Még csak huszonkét éves vagyok, remélem, sikerekben gazdag karrier áll előttem a világ legjobb klubjában” – mondta Busquets.  

A saját nevelésű Busquets – akinek az édesapja is a Barca játékosa volt korábban – a 2008–2009-es idényben került be az első csapatba Josep Guardiola irányítása alatt, akivel a B-csapatnál is együtt dolgozott.

A spanyol sajtóban az utóbbi hetekben gyakori téma volt a Barcelonánál az egyik legalacsonyabb keresetű játékosnak számító Busquets szerződéshosszabbításának kérdése, és a katalán klub Daniel Alvessel és Éric Abidallal szeretne új megállapodást kötni a közeljövőben.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik