Az Inter többet kínált a 17 éves Messinek, aki mégis a Barcára tett

2011.03.25. 19:08
null
A 17 éves Messi akcióban – nemet mondott az Internek <br />(Fotó: Action Images)
Ernesto Bronzetti, az egyik legnevesebb olasz játékosügynök egy rádióinterjúban elmondta: kevés hiányzott ahhoz, hogy ne a Barcelona, hanem az Internazionale szerződtesse profiként a kétszeres aranylabdás Lionel Messit.

Messi úgy érezte, hogy hálával tartozik a Barcelonának a nevelésében nyújtott segítségért – ez volt a fő oka annak, hogy a katalánoknál jobb feltételeket kínáló Internazionale lemaradt a 17 éves argentin támadóról.

Ezt Ernesto Bronzetti a Radio Kiss Kiss olasz adónak mondta el – a játékosügynök az Inter különleges megbízottjaként járt el 2004-ben.

„Moratti elnök valósággal beleszeretett Messi játékába, ráadásul esély is volt a megszerzésére. Messi már a Barcelona első csapatában játszott, de még nem írta alá ifiszerződése után a profi kontraktust, így megkereshették más klubok is. Moratti elküldött, hogy próbáljam megszerezni az Inter számára” – mondta Bronzetti.

„Lionel és édesapja ugyanaznap ültek le tárgyalni a Barcelona képviselőivel, mint amikor én is megérkeztem. Igazolhatom, hogy Moratti beszélt Messivel és az édesapjával telefonon, egymillió euróval többet ajánlott neki, mint a Barcelona. Messi mégis a Barcához írt alá, mert úgy érezte, nagy hálával tartozik a klubnak. Édesapjával elmondták, a Barcelona Svájcból hozatott nagyon drága gyógyszereket, hogy leküzdje a növekedésihormon-hiányosságát, és ezt meg akarják hálálni. Messinek a szíve diktálta, hogy melyik csapatot válassza. Megráztam a kezét, és gratuláltam, megmutatta, hogy vannak még olyan labdarúgók, akiknél az emberi értékek elsődlegesek” – emlékezett vissza.

 

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
20 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2026.08.13. 09:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28