Európa-liga: Igazságosabb lett volna, ha a döntőben találkozunk - Garrido

Vágólapra másolva!
2011.05.06. 00:34
Juan Carlos Garrido, a Villarreal vezetőedzője szerint a Porto elleni mai győzelem – a kiesés ellenére – egy lépés a spanyol csapatnak a trófeaszerzés felé.

„A mai volt az első lépés afelé, hogy a jövőben trófeákat nyerjünk. Kiváló csapat ellen játszottunk, és bár jó eredményt értünk el, sajnos a titkos álmunk nem valósulhatott meg. A címek nyeréséhez sok évig kell ezen a szinten játszani, és a végén jön a siker is. Mindkét meccsen az a csapat nyert, amelyik megérdemelte a győzelmet. Tudni kell veszíteni. Gratulálok a Portónak, nagyszerűen játszott. Igazságosabb lett volna, ha a döntőben találkozunk. Mindent beleadtunk" – mondta Garrido, aki szerint több góllal is nyerhettek volna.

A Portót irányító André Villa-Boas a kollégáját kritizálta a meccs után, azt sérelmezve, hogy a spanyol tréner támogatta nyilatkozatában a Marca állításait. Mint beszámoltunk róla, a portugál bajnok a bíróságon próbál elégtételt venni a spanyol napilapon, amely azt állította, hogy az elődöntő első meccsének játékvezetője együtt vacsorázott a Porto elöljáróival a találkozó után.

„Rosszul éreztük magunkat Garrido szavai miatt, mivel ő jónak tartotta ezt a hamis információt. De ettől még Garrido kiváló edző, aki nagyszerű munkát végez a Villarreal élén" – mondta Villas-Boas.

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09
Ezek is érdekelhetik