Real Madrid: Mourinho szerint mentális erejüknek köszönhető a győzelem

2011.10.30. 10:50
A Real Madrid 1–0-ra nyert Gonzalo Higuaín 9. percben lőtt góljával a Real Sociedad otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában.

„Az utolsó pár percben már nagyon fáradtak voltunk – ismerte el a Real Madrid portugál mestere, José Mourinho. – A második játékrészben elveszítettük fizikai frissességünket, de megnyertük a bajnokit, mert mentálisan erősek voltunk, és ez segített minket abban, hogy uraljuk a mérkőzést."José Mourinho. – A második játékrészben elveszítettük fizikai frissességünket, de megnyertük a bajnokit, mert mentálisan erősek voltunk, és ez segített minket abban, hogy uraljuk a mérkőzést."

A szakember kitért arra is, hogy előző bajnokin győztes csapatot négy helyen is megváltoztatta.

„Négy játékost cseréltem le, és örülök annak, hogy ez nem látszott meg a csapat teljesítményén. Egy igen nehéz hónap végére értünk, és egy igen nehéz héten vagyunk túl, amelyben korábban megvertük a Málagát és a Villarrealt is."

Játékosai közül Álvaro Arbeloa szintén a csapatszellemet dicsérte.

„Nem voltunk olyan hatékonyak, mint máskor, de most öt emberrel védekeztünk. Ám fontos, hogy meg tudjuk már nyerni az ilyen mérkőzéseket, még ha csak szenvedve is. Jó az eredmény, jól játszottunk, és nagyon boldog volt a lefújás után az egész csapat, keményen megdolgoztunk ugyanis a sikerért. Máskor több góllal vezetünk a szünetig, így lassíthatunk a végére, de most ezt nem engedhettük meg magunknak, a lefújásig kaparnunk kellett. Egyébként nem látszott meg rajtunk, hogy négy helyen is megváltozott a kezdő tizenegy."

A győztes gól szerzője, Gonzalo Higuaín is elismerte, hogy kiszenvedték a győzelmet.

„Általánosságban elmondható, hogy élvezetes mérkőzés volt. A második félidőben is voltak helyzeteink, bár az ellenfél többet birtokolta a labdát. Tudtuk előre, hogy szenvednünk kell, jól védekezik ugyanis a Sociedad, nem véletlen, hogy a Barcelona nem tudta idegenben megverni. Nem lehet mindig könnyedén győzni. Nagyon örülök, hogy gólt szereztem, de a csapat érdeke a legfontosabb, és az, hogy megfelelően játszottunk. Na és az is, hogy vezetjük a tabellát! Bár még egy örökkévalóságnyi idő hátra van a bajnokságból, de a legjobb úton vagyunk megnyerése felé."

Legfrissebb hírek

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Videó: Mourinhót elcsípték a reptéren, a jövőjéről faggatták volna

Minden más foci
2026.05.13. 08:16

Iker Casillas nem akarja, hogy José Mourinho legyen a Real Madrid következő vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 19:34

José Mourinho megegyezett a Real Madriddal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 14:54
Ezek is érdekelhetik