Jordi Alba visszatér a Barcához, öt évre ír alá

Vágólapra másolva!
2012.06.28. 14:20
null
Jordi Alba (jobbra) hét év után térhet vissza a Barcelonához (Fotó: Action Images)
Végére ért Jordi Alba hosszúra nyúló átigazolási ügye: a Barcelona 14 millió eurót fizetett a 23 éves labdarúgóért a Valenciának. A válogatott alapembereként éppen a vasárnapi döntőre készülő balhátvéd csak a jövő héten, a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság zárultával vesz részt az ilyenkor szokásos kötelező orvosi vizsgálaton. Ezután kerül sor a szerződés aláírására.

Jordi Alba esetleges nyári érkezése – visszatérése – már az év elején szóba került a Camp Nouban, miután Maxwell a PSG-hez szerződött, Éric Abidal pedig műtétje miatt esett ki a keretből. A kényszermegoldásból balhátvédként játszó Adriano is többször hiányzott sérülés miatt.

Márciusban már arról számolhattunk be spanyol lapértesülésekre hivatkozva, hogy a játékos és a katalán klub megegyezett egymással, míg utóbbiak 10–15 millió euró közötti összegért válthatják ki a játékost 2013-ig érvényes valenciai szerződéséből.

A szezon végén, az Eb előtt a történet felgyorsult, az elsőre kínált (12 millió euró) és kért (15 millió euró) összeg ugyan még távol esett egymástól, a hárommilliós különbség aztán az idő haladtával nullára redukálódott, így már minden akadály elhárult Jordi Alba visszatérése elől. A tárgyalások folyamán felvetődött a 12+2, majd 12+3 millió eurós lehetőség is, aztán végül egy összegben állapodtak meg egymással a felek.

A balhátvédként és balszélsőként is kiváló teljesítményre képes Jordi Alba gyermekkorában a Barcelona világhírű akadémiáján tanulta a labdarúgás alapjait. Ám furcsa körülmények és indok miatt kellett távoznia 2005-ben: túl alacsony volt a korához képest, ezért eltanácsolták.

A ballábas Alba 2007-ben a Valenciával kötött profi szerződést, majd az elmúlt években meghatározó játékossá vált klubjában, miközben egy évet kölcsönben a tarragonai Gimnasticban töltött el.

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
17 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik