A kézi vb-cím „átka”: három 11-es az Atlético-Sevillán

2013.01.31. 23:57
null
Volt idő, amikor még lábbal értek labdába a játékosok, aztán... (Fotó: Reuters)
Az Atlético Madrid hazai pályán 2–1-re győzött a Sevilla ellen a spanyol Király-kupa elődöntőjének első találkozóján. Mindhárom gól tizenegyesből született, s mindhármat kezezés előzte meg.

A spanyol kézilabda-válogatott világbajnoki címe úgy látszik nagy hatással volt az országra, de még a futballistákra is. A spanyol Király-kupa elődöntőjében ugyanis a játékosok rendre a kezükkel értek a labdába. Igaz, így legalább volt némi izgalom, látvány a találkozón.

Az első félidő nem hozott túl sok izgalmat, az azonban elmondható, hogy az Atlético jobban játszott, több lehetősége volt a gólszerzésre. Ennek ellenére a szünetben két nagy nulla állt az eredményjelzőn, a második félidőben azonban beindultak az események.

Úgy tűnt, rögtön a szünet után nagy bajba került a vendég együttes. Emir Spahic nem elég, hogy elcsúszott a saját tizenhatosán belül, még kézzel a labda után is nyúlt. Emiatt megkapta második sárga lapját, és még tizenegyest is lőhetett az Atlético. A büntetőt Diego Costa higgadtan lőtte a kapuba. 1–0

Ekkor valószínűleg többeknek a fejében is megfordult, hogy a madridi csapat már most az első meccsen tetemes előnyre tesz szert, de nem így történt. Alig hét perccel később azonban Diego Godin ért kézzel a labdához, de már a másik oldalon, így a piros lapja után máris egyenlő létszámmal álltak a csapatok. A büntetőt Álvaro Negredo lőtte a kapuba – egyenlített tehát a Sevilla. 1–1

A sorminta azonban folytatódott: a 70. percben ismét a Sevilla játékosa, nevezetesen Fernando Navarro kezezett a büntetőterületen belül, Diego Costa pedig ezúttal is higgadt volt. 2–1

A folytatásban újabb gól már nem született, csak még egy kiállítás. Fernando Navarro piros lapja után kilenc emberrel, de még továbbjutási reményekkel fejezhette be a találkozót a Sevilla.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Atlético Madrid–Sevilla 2–1 (Costa 49., 71. – mindkettőt 11-esből, ill. Negredo 56. – 11-esből)
TEGNAP JÁTSZOTTÁK
Real Madrid–Barcelona 1–1 (Varane 81., ill. Fabregas 50.)
Legfrissebb hírek

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:03

Nem lesz meg a 100 pontos bajnokság a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2026.05.13. 23:15

Meglepetés! Iglesias pimasz góljával nyert a Celta az Atleti vendégeként

Spanyol labdarúgás
2026.05.09. 20:45

Kitünteti Bölöniéket a román elnök az 1986-os BEK-győzelem évfordulóján

Minden más foci
2026.05.05. 21:10

A 37 éves Alexis Sánchez góljával nyert a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2026.05.04. 23:02

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 23:01

Nagyon fontos győzelmet aratott a Levante és a Rayo; csak ikszelt a Villarreal a sereghajtóval

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 23:35

A Real Sociedad negyedszer nyerte meg a Király-kupát!

Spanyol labdarúgás
2026.04.18. 23:55
Ezek is érdekelhetik