Barcelona: A Madrid sokkal hatékonyabb volt - Roura

2013.02.27. 08:39
Jordi Roura, a Barcelona labdarúgócsapatának beugró szakvezetője szerint a Real Madrid megdolgozott a kedd esti barcelonai győzelméért (3–1), egyben a Király-kupa döntőjébe jutásért.

„El kell felejtenünk ezt a mérkőzést, és a megmaradt céljainkra kell összpontosítanunk. Nagyon fontos kihívások várnak ránk, és a végsőkig fogunk harcolni, hogy megfeleljünk nekik. Összességében a Madrid sokkal hatékonyabban futballozott, mint mi” – fogalmazott a beteg Tito Vilanovát ezekben a hetekben helyettesítő Jordi Roura. Jordi Roura.

„A futballban nem uralhatod az összes mérkőzésedet, a játékban benne vannak a hibák. Tudtuk előre, hogy a Madrid nagyon jó az ellentámadásokban, próbáltuk is féken tartani, de nem voltunk elég körültekintőek. Ezt pedig a Real kihasználta.”

Roura elismerte, hogy a vereséget nehéz lesz megemészteni, de nem hiszi, hogy játékosai ne boldogulnának a feladattal.

„Amikor kiesel egy versenysorozatból, a játékosok természetesen szomorúak, de a küzdőszellemük nem törik meg. Talpra kell állnunk. A hozzáállásukon semmit sem kifogásolhatok, túl fogunk jutni ezen a döccenőn. Bízom a csapatban, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű közönségünk sem fordul el tőlünk” – mondta Roura, aki igyekezett meglátni a rosszban a jót: hazai fronton már csak a bajnokságra kell összpontosítaniuk, amelyben bár jó a helyzetük, még nem értek fel a csúcsra.

„A Király-kupát elveszítettük, de a bajnokságbeli pozíciónk nagyon kedvező, és most számunkra ez a lényeges. S ne feledkezzünk meg a Milan elleni párharcról sem. Akárcsak a bajnoki címért, a Bajnokok Ligája-továbbjutásért is harcolni fogunk” – ígérte a tréner, a BL-csatára taktikai változtatásokat jövendölve, „ami normális egy vereség tanulságainak levonása után”.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51