Mourinho: Megtanultuk a leckét a Barcától - nem szimulálunk

2013.02.26. 11:26
null
Mourinho már várja a Barca elleni összecsapást (Fotó: Reuters)
Nem akármilyen hét vár a Real Madrid labdarúgócsapatára: kedden a Barcelona (Király-kupa, idegenben), szombaton a Barcelona (bajnokság, otthon), jövő kedden a Manchester United (BL, idegenben) lesz az ellenfele – José Mourinho vezetőedző e csatákról beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. A gránátvörös-kékeket irányító Jordi Roura kissé aggódik a ma esti találkozó játékvezetője miatt.

„Ezek azok a mérkőzések, amelyekre minden futballista és edző vágyik. Én is szeretem őket. Sokkal jobb ilyen csatákat megvívni, mint olyanokat, ahol semmilyen tét nem forog kockán. Készen állunk a holnapi és a szombati meccsre, továbbá a Manchester United ellenire is” – kezdte José Mourinho, akinek felvetették: a Barca önmagához képest gyengélkedni látszik (a korábban győzelmet győzelemre halmozó katalán csapat a legutóbbi tíz tétmeccséből csak ötöt nyert meg, a Milantól például a múlt héten 2–0-ra kikapott a BL-ben), a Realnak szerencséje van, hogy most kell megmérkőznie vele.

„Pontosan olyan lesz ellenük játszani most, mint bármelyik másik időpontban. Ilyen kaliberű csapatok esetében nem számít a meccs időpontja, eshet az nyárra, az idény közepére, végére... A nagy klubok, a legjobb csapatok között nincs olyan, hogy ideális időpont. Amikor ezek a meccsek jönnek, semmi sem számít.”

SZAVAZÁS

Ön szerint a Barcelona vagy a Real Madrid jut tovább a Király-kupában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Mourinho a Barca elleni keddi kezdőcsapatról nem mondott semmit – „nem azért, mert nem akarok, hanem azért, mert még gondolkodom rajta” –, azt viszont elárulta: Xabi Alonso és Karim Benzema újra együtt edz a többiekkel, mindketten készen állnak a játékra.

Szóba került az nyilatkozat is, amelyben Jordi Roura, a Barcelona másodedzője kifogásolta a bíróküldést, mondván, a két csapat két évvel ezelőtti kupadöntőjében Alberto Undiano Mallenco sokat megengedett a hosszabbításban 1–0-ra nyerő madridiaknak, ergo keddi tevékenysége nem kedvez majd a Barcának.

„Undianóval az eredményeink rosszabbak, mint más bírókkal, az idei egyetlen vesztes bajnoki mérkőzésünkön, a Real Sociedad elleni találkozónkon is ő fújta sípot. Emlékszünk még az engedékenységére a Real Madrid elleni kupameccsen. A legjobb az lenne, ha észrevétlen maradna” – mondta Roura a Barca sajtótájékoztatóján.

Mourinho szúrós reakciója: „Tartom magam azokhoz a leckékhez, amelyeket a Barcelonától kaptunk a múltban a sportszerűség témakörében. Nem beszélni a játékvezetőkről, nem gyakorolni nyomást rájuk, szimulálással nem osztatni lapokat az ellenfél játékosainak, csak a futballra koncentrálni, amiben ők meglehetősen jók. Igyekszünk követni az útmutatást.”

Mourinho nem tudta értelmezni azt az újságírói felvetést, miszerint a BL-beli továbbjutásért cserébe odaadná-e a kupaidényt.

„A futballban ilyesmi nem létezik. Mind a két csatát meg kell vívnunk, efféle ügyleteket nem köthetünk” – válaszolta a tréner, aki szerint majd az idény végén érdemes arról beszélni, hogy a kupa „megmentette-e” a Real szezonját.

Felvetődött a nyári utódlásával kapcsolatos sajtóbeli találgatás is, amire Mourinho így reagált: „Engem aztán nem zavar.”

Az előttünk álló napok mindkét kupacsatáját 1–1-es hazai mérkőzés után folytatja a Real Madrid, közte pedig szombaton ismét összecsap a Barcelonával.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

21.00: FC Barcelona–Real Madrid (tv: Digi Sport 1)
Az első mérkőzésen: 1–1

SZERDÁN
22.00: Sevilla–Atlético Madrid (tv: Digi Sport 1)
Az első mérkőzésen: 1–2

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:02

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29