Barcelona: ügynöke szerint Valdés még nem kapott ajánlatot

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 21:19
Victor Valdést, a Barcelona labdarúgócsapatának kapusát eddig még egyetlen csapat sem kereste meg, amióta bejelentette, hogy a nyáron távozni szeretne a katalánoktól. Erről a játékos ügynöke, Ginés Carvajal beszélt.

„Az összes ajánlatot át fogjuk tekinteni, de jelenleg még egyetlen csapat sem keresett meg minket az átigazolása ügyében" – nyilatkozta Ginés Carvajal az r7.com-nak.

Mint ismert, spanyol források szerint korábban az angol Arsenal és a brazil Sao Paulo is bejelentkezett a harmincegy éves kapusért, miután januárban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a gránátvörös-kékeknél.

„Sem Brazíliából, sem máshonnan nem kerestek még minket, de ha egy versenyképes ajánlat érkezik, biztosan át fogjuk gondolni" – zárta nyilatkozatát a kapus ügynöke.

Valdés 2002 óta szerepel Barcelonában, ez idő alatt öt bajnoki címet, két Király-kupa-győzelmet és három Bajnokok Ligája-elsőséget ünnepelhetett a katalánokkal.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
8 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
14 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik