Barcelona: Cruyff áll a sikerek hátterében - Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.01. 15:40
Pep Guardiola, a Barcelona labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője az El Tiempónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a spanyol klub sikereinek hátterében Johan Cruyff áll, aki 1973 és 1978 között játékosként, majd 1988-tól nyolc éven át edzőként szolgálta az együttest.

A Barcelonát vezetőedzőként 2008 és 2012 között tizennégy trófeához segítő Guardiola szerint a sikerek valójában a klub korábbi holland ikonjához köthetők.

„Cruyff az, aki elkezdte ennek a játékrendszernek a kiépítését. A klubtörténet egyik legbefolyásosabb alakja. Bizonyos elemeket mindannyian képesek vagyunk hozzátenni ehhez a stílushoz, de amit Cruyff felépített, arra senki más nem lenne képes. Rengeteget tanultam tőle. Nem tudom elképzelni, hogy mi lenne a mai Barcelonával Cruyff húsz évvel ezelőtt elvégzett munkája nélkül. Bárkivel találkozok, sok személyes tapasztalattal gazdagodom, de neki örökké hálás leszek” – fejtette ki álláspontját a Bayern München nyáron munkába álló vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09