Primera División: a Mallorca nyert, még él a reménye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.20. 23:58
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 36. fordulójában a találkozót megelőzően utolsó helyen álló Mallorca hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Betist, így feljött a 19. helyre.
A házigazda azzal a tudattal lépett pályára, hogy ha vereséget szenved a 7. helyen álló Betis ellen, akkor az utolsó két forduló eredményétől függetlenül kiesik.


Ennek megfelelően próbálkozott is a mallorcai csapat tisztességesen, és a 21. percben meg is szerezte a vezetést: Víctor 12 méteres lövése Adriánról pont Hemed elé pattant, és ő pedig közelről nem hibázott (1–0).

Újabb gól már nem született a mérkőzésen, a Mallorca így nyert, és három pontra csökkentette hátrányát a még bennmaradó helyen álló Deportivóval szemben.

PRIMERA DIVISIÓN
38. FORDULÓ
Mallorca–Betis 1–0
(Hemed 21.)
Ennek megfelelően próbálkozott is a mallorcai csapat tisztességesen, és a 21. percben meg is szerezte a vezetést: Víctor 12 méteres lövése Adriánról pont Hemed elé pattant, és ő pedig közelről nem hibázott (1–0).

Újabb gól már nem született a mérkőzésen, a Mallorca így nyert, és három pontra csökkentette hátrányát a még bennmaradó helyen álló Deportivóval szemben.

PRIMERA DIVISIÓN
38. FORDULÓ
Mallorca–Betis 1–0
(Hemed 21.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 36 30 4 2 109–39 +70 94
2. Real Madrid 36 25 6 5 96–37 +59 81
3. Atlético Madrid 36 22 6 8 62–30 +32 72
4. Real Sociedad 36 17 11 8 66–46 +20 62
5. Valencia 36 18 8 10 63–50 +13 62
6. Málaga 36 15 9 12 49–45 +4 54
7. Betis 36 15 7 14 52–55 –3 52
8. Rayo Vallecano 36 15 4 17 46–63 –17 49
9. Sevilla 36 13 8 15 53–49 +4 47
10. Getafe 36 13 8 15 42–53 –11 47
11. Espanyol 36 11 11 14 43–49 –6 44
12. Athletic Bilbao 36 12 8 16 42–62 –20 44
13. Valladolid 36 11 10 15 47–52 –5 43
14. Levante 36 11 9 16 38–56 –18 42
15. Granada 36 10 9 17 35–53 –18 39
16. Osasuna 36 9 9 18 29–45 –16 36
17. Deportivo La Coruna 36 8 11 17 46–66 –20 35
18. Zaragoza 36 9 7 20 36–55 –19 34
19. Mallorca 36 8 8 20 39–70 –31 32
20. Celta Vigo 36 8 7 21 34–52 –18 31

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik