Real: „A siker nem megvehető, így Mourinhónak mennie kellett”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.22. 19:01
A Real Madrid labdarúgócsapatánál 2006 és 2009 között elnöki posztot betöltő Ramón Calderón szerint José Mourinhónak, a madridiak jelenlegi vezetőedzőjének azért kell távoznia a szezon végén, mert hozzáállása összeegyeztethetetlen azokkal az értékekkel, amit a blancók képviselnek.

„Mourinho egyértelműen kudarcot vallott. Az edzők közül, akik legalább három évig ültek a Real kispadján, övé volt a legrosszabb statisztika, de nemcsak ezért kellett távoznia. Ami miatt a szurkolók és én igazán nem kedveltük, az a hozzáállása” – mondta Calderón a Sky Sports Revista De La Liga című műsorában.Calderón a Sky Sports Revista De La Liga című műsorában.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Real Madrid hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon végén José Mourinho vezetőedző távozik az együttes éléről. A korábbi elnök szerint ez azért következett be, mert a „Special One” stílusa már elfogadhatatlanná vált a klub számára.

„Nem tudom, Angliában milyen volt, de ez a viselkedés Spanyolországban elfogadhatatlan, különösen, ha egy olyan klubot képvisel valaki, mint a Real Madrid. A spanyol himnusznak van egy sora, miszerint: ha veszítünk, akkor utána kezet rázunk – nem pedig kinyomjuk egymás szemét, mint ahogy azt a portugál tette Vilanovával. Ez persze nem csak az ő hibája, azt is figyelembe kell venni, hogy kik szerződtették őt, hiszen Mourinho már az érkezése előtt is ilyen volt” – tette hozzá Calderón.

A Real Madrid a 2012–2013-as szezonban egyetlen trófeát sem tudott begyűjteni (ha nem számítjuk a szezonnyitó spanyol Szuperkupát). A bajnokságban már biztosan a második helyen végez (jelenleg 13 ponttal van lemaradva a Barcelona mögött), a Spanyol Kupában kikapott a városi rivális Atlético Madridtól a döntőben, míg a BL-ből a Dortmund ejtette ki a csapatot az elődöntőben. Sokak szerint az eredménytelensége miatt kell mennie a portugálnak, de Calderón szerint ha Mourinho megnyerte volna a legrangosabb európai kupát, az sem változtatott volna a helyzetén.

„Az elnök azt hitte, pénzen mindent megvehet, de szerencsére az életben a sikert nem lehet megvásárolni. A terv az volt, hogy megnyeri a BL-t, és így minden hibáját feledteti, de ez nem sikerült, és így megbukott. Nem tudom, mi lesz Mourinhóval, ha elhagyja a Realt, de az biztos, hogy a madridi csapatnak hatalmas megkönnyebbülés lesz” – mondta Calderón.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
20 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02
Ezek is érdekelhetik