Spanyolország: visszavonul a „SuperDepor” egyik ikonja

2013.05.28. 15:41
null
Valerón búcsúzik a Deportól és a profi futballtól is (Fotó: Action Images – archív)
A szezon végén felhagy a profi labdarúgással Juan Carlos Valerón, a spanyol élvonalbeli Deportivo La Coruna 37 esztendős ikonja.

Valerón utolsó tétmeccse június 1-jén lesz a Depor otthonában, a Riazorban. A kiesés elől menekülő galíciai együttes ellenfele a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyre pályázó Real Sociedad lesz a Primera División 38., egyben utolsó fordulójában.

Valerónt a klub június 8-án ünnepélyes keretek között búcsúztatja el.

A Deport 2000 nyara óta erősítő középpályás Király-kupát és két Spanyol Szuperkupát is nyert klubjával. Ezenkívül a kétezres évek elején két-két bajnoki ezüstöt és bronzot is bezsebelt, 2004-ben pedig a BL elődöntőjéig menetelt társaival. A 2011–2012-es idényben a másodosztályban is a Deportivót erősítette. A század eleji La Corunát a sajtó munkatársai és a szurkolók „SuperDepornak” keresztelték el kiváló játékosai miatt.

Az akkori Depor talán legemlékezetesebb mérkőzése a Milan elleni BL-negyeddöntő volt 2004-ből: a spanyolok Milánóban 4–1-re kikaptak, a visszavágón viszont 4–0-ra kiütötték az akkori címvédőt – Valerón a második gólt jegyezte.

Valerón 2000-ben az élvonalból kieső Atlético Madridtól szerződött a Deportivóhoz, amelyben 421 tétmeccsen szerepelt azóta. A spanyol válogatott mezét 46 alkalommal ölthette magára.

Legfrissebb hírek

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Mbappéék különcködtek, nem vettek részt a La Liga kampányában

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 10:24

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Kétgólos hátrányból felállt az Elche, de a Real Madrid a hosszabbítás perceiben kiharcolta a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 23:27