Celta Vigo: Luis Enrique a kispadon, két évre írt alá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 22:25
Hivatalossá vált Luis Enrique kinevezése: a 43 éves szakember kétéves szerződést írt alá a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) bennmaradó Celta Vigóval.

„Nagy izgatottsággal várom a vigói kihívást. Üdvözletem küldöm minden szurkolónak, és nagyon bízom benne, hogy sikerül majd kiérdemelnem a bizalmukat és a szeretetüket. Hajrá, Celta!” – üzente székfoglalójában Luis Enrique. A tréner feladata nem szimplán a bennmaradás kiharcolása, hanem látványos, ám ugyanakkor eredményes, mondjuk úgy, közönségcsalogató támadójátékkal is ki kell rukkolnia új csapatával.Luis Enrique. A tréner feladata nem szimplán a bennmaradás kiharcolása, hanem látványos, ám ugyanakkor eredményes, mondjuk úgy, közönségcsalogató támadójátékkal is ki kell rukkolnia új csapatával.

Amint arról korábban már beszámoltunk: az együttes Abel Resino vezetésével harcolta ki élvonalbeli tagságának meghosszabbítását – az utolsó fordulóban legyőzte az Espanyolt –, de a klub mégsem hosszabbította meg a tréner szerződését.

Első számú utódként azonnal Luis Enrique neve vetődött fel, akinek hivatalos kinevezésére nem is kellett az előre beígért 24 órát várni.

A játékosként a Sporting Gijónban későbbi sikereit megalapozó Luis Enrique öt évig a Real Madrid, majd nyolc idényen át a Barcelona alkalmazásában állt. A 62-szeres válogatott 2004-ben fejezte be profi pályafutását, 2008–2011 között a Barcelona tartalékjait irányította. A katalánoknál azonban nem jutott előrelépési lehetőséghez, így váltott, és elfogadta az olasz Roma ajánlatát, amelynél azonban nem tudta kitölteni kétéves szerződését: az első szezon végén távoznia kellett.

 

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
19 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik