Barcelona: vigói feledékenység miatt vihetik Luis Enriquét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.20. 21:29
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságra (Primera División) vonatkozó szabályok szerint a Barcelona által vezetőedzőnek kiszemelt Luis Enriquét nem szerződtethetnék a katalánok, ám a fiatal szakember jelenlegi munkaadója, a Celta Vigo hivatalosan egyelőre nem regisztráltatta be a nyáron érkező edzőt, így ez a formai akadály csupán elméleti maradt.

Az érvényben lévő szabály ugyanis kimondja, hogy egy szakember egy idényben csak egy klubnál vállalhat állást, legalábbis azonos osztályon belül.

Luis Enriquével június elején kötöttek szerződést a vigóiak, ez július elsejétől életbe is lépett, utóbbi dátum pedig egyben az új szezon kezdetének számít. Függetlenül attól, hogy tétmérkőzésre még nem került sor.

A köztes időben azonban a Celta Vigo nem regisztráltatta a trénert, akiért így a kérő Barcelonának „csak” a hárommillió eurós lelépési díjat kell kifizetnie.

Amint arról korábban beszámoltunk: Tito Vilanova egészségi okokra hivatkozva távozott a Barca kispadjáról – bár vélhetően valamilyen szakmai feladatot azért kap a klubnál –, a sok utódjelölt közül pedig a spanyol sajtó egybehangzó információi szerint az első számú kiszemelt Luis Enrique lesz a befutó.

 

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40
Ezek is érdekelhetik