Barcelona: Heynckes nem akar beugrani, neki így jó

2013.07.21. 13:13
Jupp Heynckes elképzelhetetlennek tartja, hogy ő legyen a Barcelona labdarúgócsapatának következő vezetőedzője.

Mint ismert, Tito Vilanova a betegsége miatt lemondott a Barca vezetőedzői tisztéről, és egyelőre nem nevezték ki az utódját – ez adja az alkalmat a nemzetközi sajtónak a találgatásra. A német Sky Sport News a Bayern Münchennel legutóbb bajnokságot, Bajnokok Ligáját és Német Kupát nyerő, azóta szabaddá váló Jupp Heynckest is megkérdezte:

„A hobbijaim, a testmozgás, a kertem, az állataim lekötik minden időmet, nem tartom elképzelhetőnek, hogy a Bayern Münchennél eltöltött időszak után átvegyem egy másik csapat irányítását – válaszolta a német újságírók megkeresésre Heynckes. – Nem szabad figyelmen kívül hagynom a testem jelzéseit, és most, hogy csak magammal kell foglalkoznom, tökéletesen érzem magam."

A 68 éves német tréner kitűnően beszél spanyolul, korábban volt az Athletic Bilbao, a Tenerife és a Real Madrid vezetőedzője is, sőt az utóbbival 1998-ban BL-t nyert.

Mint arról korábban beszámoltunk, a korábbi barcelonai játékos, a jelenleg a Celta Vigót edző Luis Enrique az első számú jelölt a Barca vezetőedzői székére. A Bayernnél pedig éppen egy korábbi Barca-tréner, Josep Guardiola lépett Heynckes örökébe.

Legfrissebb hírek

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

A Barcelona nem tud leállni a gólokkal – hetet vágott a Santandernek

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 23:35

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37