La Liga: ebédidőben rendezné az el Clásicót a jogtulajdonos

2013.07.17. 09:51
A spanyol labdarúgó-bajnokságot közvetítő Mediapro elnöke szerint ebédidőben kellene lejátszani a következő idényben október 26-án vagy 27-én esedékes Barcelona–Real Madrid rangadót, illetve több mérkőzést kellene kora délután rendezni.

A sokat kritizált déli kezdést az előző idény óta „erőltetik” az ázsiai piac miatt. A Primera División egyébként augusztus 17-én kezdődik.

„Valóban azt szeretném, ha délben lenne az el Clásico – nyilatkozta Jaume Roures az RAC1 rádióadónak. – A spanyol bajnokság nehezen tör be az ázsiai piacra, ahol a mi időzónánk szerint a dél és négy óra közötti kezdés lenne a legjobb ebből a szempontból. A klubok fontolgatják ezt az eshetőséget, a Valencia és a Real Madrid például támogatja az ötletet, a Barcelonánál vonakodtak, de az előző idényben a Getafe elleni meccsük felnyitotta a szemüket. Az ázsiai országokban nem népszerűek a helyi csapatok, inkább az angol kluboknak vagy másoknak drukkolnak. Manapság az ázsiai piac a legfontosabb.”

Azt már mi tesszük hozzá, hogy utóbbi kijelentést minden bizonnyal kitörő örömmel fogadják a spanyol tévénézők, de mint tudjuk, a pénz beszél…

A Primera División 2013–2014-es idényének teljes párosítását itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
9 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
16 órája

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
18 órája

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
20 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46