Real: Minek Bale, ha van Jesé és Morata? - Ancelotti

2013.08.11. 16:52
Carlo Ancelotti, a Real Madrid nyáron kinevezett szakvezetője a spanyol AS napilapnak összességében pozitívan értékelte a felkészülés heteit. Az olasz szakember kitért a királyi klub legutóbbi, Internazionale elleni találkozójára, beszélt a sérültek állapotáról, a keret fiataljairól, a lehetséges érkezőkről és távozókról is.

„Nagyszerűen telt a felkészülés, főleg azért, mert nem akadtak nagyobb problémáink, gondolok itt a sérülésekre – kezdte összegzését a Real Madrid kedvéért a nyáron a PSG-t elhagyó olasz szakvezető. – Ami igazán fontos, az a bajnoki rajt, és nyugodt szívvel mondhatom, készen állunk.”

A Real Madrid egy hét múlva a Real Betis ellen kezdi meg a Primera División 2013–2014-es küzdelmeit.

Ancelotti arra a kérdésre, hogy mi tetszett neki különösen az Inter ellen 3–0-ra megnyert felkészülési meccsen, így felelt: „A játékosok annak ellenére, hogy nagyon kimerültek voltak, próbáltak támadó szellemben futballozni, amit nagyon értékeltem. Egyedül a Lyon elleni találkozó után nem voltam elégedett, az összes többi mérkőzésen kifogástalan volt a keret hozzáállása.”

A továbbiakban a sérültekről és a lehetséges igazolásokról is beszélt a Real mestere: „Xabi Alonso és Varane szépen gyógyul, Illarramendi felépülése valamivel több időt fog igénybe venni. Hogy érkezik-e Bale? Boldog és elégedett vagyok ezzel a kerettel. Minek beszélni Bale-ről, ha Jesé és Morata ilyen meggyőzően teljesített a felkészülési mérkőzéseken? Cserisev? Úgy hiszem, a keretben lesz a szezon kezdetén, de biztosat csak a jövő héten mondhatok.”

Végül az esetleges távozókról is megkérdezték a BL-győztes vezetőedzőt, aki kizárta a jelentősebb játékosmozgás lehetőségét. „Khedira és Di María nem megy sehová. Coentrao gondolkodási fázisban van, de örülnék, ha velünk maradna, mert kiváló hátvéd, aki nagy hasznára lenne a csapatnak. És összességébe nem olyan rossz a Madridban futballozni” – zárta az interjút egy humoros megjegyzéssel Ancelotti.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00

Női kosárválogatott: Varga Alíz és Dombai Réka is lemarad a vb-ről

Kosárlabda
2026.08.18. 14:31

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.08.16. 14:52

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
2026.08.15. 17:58

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42