El Clásico: Barca-sikerre és nagy csatára számít Guardiola

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.24. 19:43
Szombaton 18 órától rendezik meg a szezon első el Clásicóját, a címvédő és listavezető Barcelona a harmadik helyezett Real Madridot fogadja. Pep Guardiola, a katalánok korábbi, a Bayern München labdarúgóinak jelenlegi edzője ezúttal is nagy csatát vár, és természetesen hazai győzelmet.

„Természetesen azt szeretném, és azt is várom a találkozótól, hogy a Barcelona győzzön, hiszen onnan jöttem, de mindkét csapatra nehéz feladat vár – mondta a münchenieket edző spanyol szakember, aki azért saját portáján is söprögetett. – Kell, hogy jobbak legyünk, mert ez a stadion ennél többet érdemel, ennyi nem elég.”

Ja, ha valaki véletlenül nem tudná: a BL-címvédő német együttes otthon 5–0-ra nyert a cseh Plzen elleni BL-csoportmeccsen. A mérkőzés első gólját büntetőből Franck Ribéry szerezte a 25. percben. Az eset azért vált külön is érdekessé, mert Arjen Robbent a hétvégi, Mainz elleni bajnokin nem engedte oda a tizenegyeshez Guardiola. Most viszont hiába kiabálta a holland nevét, a szélső mintha megsértődött volna...

„Robbennek kellett volna lőnie a tizenegyest, de végül Ribéry vállalta el a lövést. Nem történt semmi különös, nincs ebből semmi probléma, három ítéletvégrehajtója is van a csapatnak.”

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
9 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik