Barcelona: az egykori MU-csatár és a Juve játékosa is kiszemelt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 14:05
A Barcelonával kapcsolatban az elmúlt napokban egyre-másra jelennek meg a hihetetlennek tűnő átigazolási pletykák a nemzetközi sajtóban. Vajon megvalósulhat bármelyik is? A Daily Express információ szerint a befejező csatárt kereső Barcelona labdarúgócsapata megkörnyékezte Dimitar Berbatovot, a Manchester United korábbi, a Fulham jelenlegi csatárát, míg a Mundo Deportivo úgy értesült, hogy a katalánok a középpályássorukat is szeretnék megerősíteni. A kiszemeltek Koke, Ramires és Arturo Vidal.

Az angol, valamint a spanyol sajtó által megszellőztetett információkat illik fenntartásokkal kezelni, az ugyanakkor már régebb óta beszédtéma a nemzetközi sportsajtóban, hogy a Barcelona középcsatárt keres. Lehetett már hallani többek között Robert Lewandowski és Miroslav Klose nevéről is, a legújabb kiszemelt pedig a Premier League korábbi társgólkirálya, a 32 esztendős Dimitar Berbatov, aki ebben az idényben eddig tíz meccsen egy gólt szerzett az angol élvonalban.Robert Lewandowski és Miroslav Klose nevéről is, a legújabb kiszemelt pedig a Premier League korábbi társgólkirálya, a 32 esztendős Dimitar Berbatov, aki ebben az idényben eddig tíz meccsen egy gólt szerzett az angol élvonalban.

De nemcsak a bolgár csatárt boronálták össze a katalánokkal a jól értesült (?) sajtótermékek, hanem három középpályást is. A Mundo Deportivo úgy tudja, hogy a Barca szeretné növelni a variációs lehetőségek számát a kezdőcsapat összeállításakor, így egy középpályás szerződtetése is szóba került.

A gránátvörös-kék együttes klubvezetőinek figyelme a Chelsea brazil játékosán, Ramiresen, az Atlético Madrid spanyol futballistáján, Kokén, valamint a Juventus kirobbanó formában lévő labdarúgóján, Arturo Vidalon akadt meg, konkrétumok azonban eddig nem láttak napvilágot.

Mindeközben Josep María Bartomeu, a Barcelona sportszakmai alelnöke elmondta, hogy januárban kezdik el keresni a szezon végén távozó Víctor Valdés utódját, de azt már most elárulta, hogy Pepe Reina és Marc-André ter Stegen is rajta van a kiszemeltek listáján.

További hír a Barca háza tájáról, hogy Xavi comb-, míg Cristian Tello bokasérülést szenvedett a mai edzésen, mindkettejük játéka kérdéses a szombaton 16 órakor kezdődő, Granada elleni hazai bajnokin, Cesc Fabregas, Jordi Alba és Gerard Piqué esetében ugyanakkor közeleg a visszatérés ideje.

SZAVAZÁS

Ön melyik játékos szerződtetésére lát reális esélyt a Barcánál?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
44 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
7 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik