Real: C. Ronaldo bojkottálná a FIFA rendezvényeit - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.01. 13:33
A spanyol AS értesülései szerint Cristiano Ronaldo, a Real Madrid futballistája a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egyetlen eseményén sem kíván megjelenni a jövőben, mivel a FIFA elnöke, Sepp Blatter kigúnyolta őt.

Mint ismert, Blatter az oxfordi egyetemen fogalmazta meg a véleményét Lionel Messiről és Cristiano Ronaldóról. Míg az argentint kedvesnek és az apák kedvencének írta le, a portugálról (több dicsérő szó mellett) azt mondta: a pályán úgy jár, mint egy parancsnok, és sokat költ fodrászra. Az elnök előbbit meg is mutatta a diákokból álló hallgatóságnak, amit nevetéssel és tapssal fogadtak.

Később Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke levelet írt a FIFA-nak, amelyben bocsánatkérést vár Blattertől és a testülettől. Az elhangzottakra az este folyamán Cristiano Ronaldo a Facebookon és a Twitteren is reagált, és elmondta, ebből is látszik, mennyire nem tiszteli a FIFA a Real Madridot.

A Sevilla ellen 7–3-ra megnyert hétvégi bajnokin a gólörömével szintén Blatternek üzent a blancók portugálja, de a spanyolok szerint Cristiano Ronaldo ennyivel még nem elégedett meg, és közölte, a jövőben a szövetség egyetlen rendezvényén sem fog megjelenni. Az AS szerint a Real Madrid támadója így már a FIFA-Aranylabda átadásán sem lesz ott.

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03