Barcelona: nem indokolt Messi szerződésének javítása

2013.12.11. 13:26
Javier Faus, a Barcelona labdarúgócsapatának alelnöke szerint semmi sem indokolja, hogy újratárgyalják játékosuk, Lionel Messi februárban megkötött, 2018-ig érvényes szerződését.

A témát a Radio Catalonia vetette fel, abból kiindulva, hogy Cristiano Ronaldo nemrégiben évi húszmillió eurós fizetést garantáló szerződést kapott a Real Madridtól, s ezzel Messit megelőzve a legjobban fizetett spanyolországi labdarúgó lett.

„Nem értem, miért kellene újrakezdenünk az egészet – válaszolta a klub gazdasági ügyeiért felelős Faus a Messi kontraktusával kapcsolatban nekiszegezett kérdésre, hangsúlyozva, hogy Messi eladásának valószínűsége »egyenlő a nullával«. – A szerződések nem arra valók, hogy félévente javítsunk a benne foglalt feltételeken."

Sajtóhírek szerint 2018 nyaráig érvényes megállapodása értelmében Lionel Messi évente 12.5 millió eurót keres. A katalán rádió úgy sejti, hogy az idén igazolt Neymar – bár papíron a bónuszokkal együtt „csak" évi kilencmillió euró jár neki – a szerződéskötéskor kapott juttatásokat beleszámítva szintén megelőzte Messit.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00