Barcelona: februárban az MU vagy a Chelsea ellen mérkőznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.02. 18:38
A spanyol Sport értesülései szerint a Barcelona labdarúgócsapata februárban tesz eleget a szponzori szerződésben foglalt kötelezettségének, és pályára lép Katarban egy felkészülési mérkőzésen. Az ellenfél a Chelsea, Manchester United duóból kerül majd ki.

A katalánok a Qatar Sports Investments-nel kötött együttműködési megállapodás keretein belül kötelesek pályára lépni a Közel-Keleten, a klub szóvivője, Toni Freixa pedig a közelmúltban bejelentette, hogy 2014 első negyedévében, minden bizonnyal februárban tesznek eleget a szerződésben foglaltaknak.Toni Freixa pedig a közelmúltban bejelentette, hogy 2014 első negyedévében, minden bizonnyal februárban tesznek eleget a szerződésben foglaltaknak.

A Barcelonára sajtóhírek szerint angol ellenfél vár: a Chelsea-vel vagy a Manchester Uniteddel mérkőznek Gerardo Martino tanítványai. A Sport megjegyzi, ha az érintettek az anyagi szempontokat helyezik előtérbe, akkor a „kékeket” választják a katalánok ellenfeléül, hiszen ez azt jelentené, hogy José Mourinho ismét szembekerülne a Barcával, ami a feltételezések szerint nagyobb bevételt generálna.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
23 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:15

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:49

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:05

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33
Ezek is érdekelhetik