Barcelona: Brazíliában is bíróság elé állítják a klubot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.01. 07:16
Brazíliában is bíróság elé kell állniuk a Barcelona képviselőinek a Neymar-ügyben: a klubot – valamint magát Neymart, korábbi klubját, a Santost és Wágner Ribeiro ügynököt – a brazil DIS üzlethálózat perelte be. A vállalat azok közé az „ügyeskedők” közé tartozik, amelyről a FIFA pénteken közölte, hogy a jövőben ki kell zárni az átigazolásokból.

Jerome Valcke FIFA-főtitkár szerint különösen a dél-amerikai térségben igen erős a „szürke zóna", azaz a klubok gyakran külsős segítséget – magánszemélyeket, cégeket – keresnek, hogy tehetségeiket ki tudják fizetni, így minél tovább maguknál tarthatják, s növelik az értéküket. Őket aztán a játékjog után járó összegből bizonyos százalék illette meg.

A DIS viszont nem kapta meg a Neymar átigazolása után járó összeget, amelyből 17 millió euró jutott a Santosnak, 40 pedig a gyanú szerint a játékos édesapjának.

„A brazil bíróságnak már beadtuk a keresetünket, és a spanyol jogrendszerrel is kapcsolatba lépünk – mondta az áruházlánc szóvivője. – Valami nagyon nem stimmel: ha a Barcelona nem sáros az ügyben, miért távozott az elnöke? Ez nagyon különös. A Neymar-üzletből 40 százalék minket illet meg, de becsapott minket Neymar és az apja is. Nagyot csalódtunk a játékosban. A Real Madrid sokkal jobb ajánlatot tett, mint a Barcelona, ám minket meg sem kérdeztek, mindenről a játékos apja döntött."

Neymar apja ellen már pert kezdeményezett a Santos.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51