Barcelona: Messi 2019-ig szóló ajánlatot kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.25. 13:24
null
Lionel Messi 2019-ig hosszabbíthat a Barcelonával (Fotó: Action Images)
A katalán Sport keddi beszámolója szerint a Barcelona új szerződésajánlatot tett a négyszeres aranylabdás klasszis, Lionel Messi elé. Az argentin támadó a hírek szerint egy további idényre, 2019-ig írhat alá, új egyezsége pedig természetesen fizetésemeléssel járna.

 

Messi parádés formába lendült a két hónapos kihagyását követően, a Real Madrid elleni mesterhármasával pedig 21 góllal az el Clásicók történetének legeredményesebb játékosává avanzsált.

Decemberben Messi sérülésének idején Javier Faus, a Barcelona alelnöke arról beszélt, hogy semmi sem indokolja, hogy a játékos év elején kötött szerződését újratárgyalják.

„Nem értem, miért kellene újrakezdenünk az egészet – válaszolta decemberben a klub gazdasági ügyeiért felelős Faus a Messi kontraktusával kapcsolatban nekiszegezett kérdésre, hangsúlyozva, hogy az argentin támadó eladásának valószínűsége »egyenlő a nullával«. – A szerződések nem arra valók, hogy félévente javítsunk a benne foglalt feltételeken.”

Nos, ha félévente nem is, úgy tűnik, évente azért lehet rajta picit módosítani. Ha hinni lehet a katalán Sportnak, az együttes már eljuttatta új ajánlatát Lionel Messihez, akinek jelenleg 2018 nyaráig van érvényes kontraktusa az együttessel, az új egyezség értelmében viszont ez 2019-ig kitolódna. Az argentin klasszis jelenleg 16 millió eurót keres szezononként (Zlatan Ibrahimovic –15 millió – és Cristiano Ronaldo – 17 millió – fizetése között félúton, miközben Neymar 18-20 milliót keres a hírek szerint a Barcelonánál), de az új megállapodás ezen emelne.

A klubelnök Josep Maria Bartomeu mindenesetre biztos benne, hogy megállapodnak a felek.

„Van egy 2018-ig szóló szerződés, és nincs nézeteltérés a felek között. Mind a játékos, mind a klub arra vágyik, hogy a megállapodás megszülessen. Biztosak vagyunk benne, hogy meglesz az egyezség, hiszünk ebben, mert ez az ő akarata, amelyet néhány napja maga mondott el” – mondta Bartomeu.

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 29 22 4 3 80–30 +50 70
2. Atlético Madrid 29 22 4 3 66–21 +45 70
3. Barcelona 29 22 3 4 85–25 +60 69
4. Athletic Bilbao 29 16 7 6 52–32 +20 55
5. Sevilla 29 13 8 8 53–44 +9 47
6. Real Sociedad 29 13 7 9 52–43 +9 46
7. Villarreal 29 13 6 10 49–36 +13 45
8. Valencia 29 11 6 12 41–40 +1 39
9. Espanyol 29 10 7 12 32–34 –2 37
10. Levante 29 9 10 10 26–35 –9 37
11. Granada 29 10 4 15 28–39 –11 34
12. Celta Vigo 29 9 6 14 33–41 –8 33
13. Málaga 29 8 8 13 28–36 –8 32
14. Elche 29 7 9 13 24–41 –17 30
15. Rayo Vallecano 29 9 3 17 33–63 –30 30
16. Almería 29 8 5 16 31–55 –24 29
17. Osasuna 29 8 5 16 25–50 –25 29
18. Getafe 29 7 7 15 26–46 –20 28
19. Valladolid 29 5 12 12 31–49 –18 27
20. Betis 29 4 7 18 23–58 –35 19

 

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2 órája

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
17 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik