Barca: szerződtetnék Suárezt, de már csak „nyomott” áron

MTI MTIMTI MTI
2014.06.27. 16:44
Spanyol sajtóértesülések szerint a Barcelona továbbra is szeretné szerződtetni a Liverpool uruguayi sztárcsatárát, Luis Suárezt, a futballistát sújtó súlyos büntetés nyomán azonban jóval kevesebb pénzt akar kínálni érte.

A dél-amerikai támadót csütörtökön négy hónapra mindennemű, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a nemzetközi szövetség, amiért az olaszok elleni világbajnoki csoportmérkőzés 80. percében beleharapott Giorgio Chiellinibe.A dél-amerikai támadót csütörtökön négy hónapra mindennemű, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a nemzetközi szövetség, amiért az olaszok elleni világbajnoki csoportmérkőzés 80. percében beleharapott Giorgio Chiellinibe.

A Marca című sportlap pénteken azt írta, a Barcelona annak ellenére „rajta van a Suárez-ügyön”, hogy a játékos büntetést kapott, s az egész világ színe előtt sportszerűtlenül viselkedett. Az újság szerint a katalán klub a történtek után még kedvezőbb helyzetbe is került, s az eredetileg kínált 87.5 millió eurós vételárat 50 milliósra akarja csökkenteni. A Sport című lap ugyanakkor úgy tudja, hogy a Barca elvárná Suáreztől a nyilvános bocsánatkérést.

A FIFA a klubváltás esetére is érvényes négy hónapos eltiltás mellett kilenc válogatott mérkőzésre eltiltotta a csatárt, aki már hazautazott Brazíliából.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a vb-től búcsúzó uruguayiak középpályása

Foci vb 2026
20 órája

Az uruguayi és a mexikói futballról, az ETO új vezetőedzőjéről – egy Mexikóben dolgozó uruguayi edző szemszögéből

Foci vb 2026
Tegnap, 12:40

A Club Necaxa kispadjáról: ezért más Uruguay és Mexikó futballja

Foci vb 2026
Tegnap, 12:05

Az uruguayiak repülni fognak – de nem együtt

Foci vb 2026
Tegnap, 11:37

A potyázó Muslera elnézést kért a vb-n nyújtott teljesítménye miatt

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:00

A spanyolok kapitánya: Nem ültünk fel az uruguayi provokációnak

Foci vb 2026
2026.06.27. 12:02

„Nem én döntöttem így, ő akart lejönni” – Muslera lecseréléséről Bielsa

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:59

Spanyolország hozta a kötelezőt a fejben teljesen széteső Uruguay ellen, s megnyerte csoportját

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00
Ezek is érdekelhetik