Real: a PSG már lemondott Di Maríáról, Van Gaal még nem

2014.08.14. 16:49
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ángel Di María, a Real Madrid argentin szélsője szinte biztosan nem lesz a francia élvonalban szereplő Paris Saint-German labdarúgója, mivel a párizsiak túl magasnak találták a játékosért kért összeget. A spanyol sportnapilap, a Marca szerint Di María és ügynöke új csapat után néz.

Az argentin válogatott játékos ugyan tagja volt Carlo Ancelotti keretének a Sevilla ellen megnyert európai Szuperkupa-mérkőzésen, de nem lépett pályára. A blancók a vb-gólkirályával, James Rodríguezzel kezdtek, akit később Isco váltott. Gondolhatnánk, ez már jóval több mint jelzésértékű, még annak ellenére is, hogy Ancelotti nagy rajongója az argentin szélsőnek.

A cardiffi mérkőzés lefújása után Di María csatlakozott társaihoz, és meg is ünnepelte a győzelmet, ám korántsem volt annyira felszabadult, mint a többiek.

A PSG lemondott róla, a Manchester United azonban élénken érdeklődik iránta. A Real Madrid által megnevezett körülbelül 75 (más forrás szerint 80) millió eurós összeget akár ki is fizetnék a „vörös ördögök”. Az MU menedzsere, Louis van Gaal a közelmúltban rendkívül hízelgően nyilatkozott a dél-amerikai kiszemeltről, amikor „kiváló szélsőnek” nevezte.

Legfrissebb hírek

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
2026.09.04. 18:28

A Ligue 1 és a gyöngyhalászati Top 10

Francia labdarúgás
2026.08.28. 22:20

Ki lesz az új 9-es? Akár Luis Suárez is befuthat Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.08.22. 15:17

A PSG három új támadója akár három új játékoshoz juttathatja Szoboszlai Dominikékat

Francia labdarúgás
2026.08.21. 17:27

Gulácsi az egyetlen új tiszt a hajón – így építkezik a Villarreal 

Spanyol labdarúgás
2026.08.17. 18:43

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
2026.08.16. 12:46

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56