Atlético: A kitűzött céljaink nem változnak - Simeone

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.13. 23:03
A bajnoki címvédő Atlético Madrid az előző idényhez hasonlóan ismét három ponttal gazdagodott a Bernabéu-stadionban, a Real Madrid 2–1-re bukta el a városi rangadót. Diego Simeone, az Atlético eltiltását töltő szakvezetője szerint a városi rivális elleni siker nem változtat céljaikon. Az argentin tréner a szezon előtt tulajdonképpen lemondott a címvédésről, csapatát nem mérte a Barca, Real pároshoz.

„Azért ott még nem tartunk, hogy a Real vendégeként úgy játszunk, mintha hazai pályán lennénk – mondta Simeone. – Különben is, ebben a stadionban az ellenfeleknek nehéz játszani, általában nem is nyernek, nekünk viszont jól sikerült kezdenünk. A folytatásban annyira már nem tetszett, amit a játékosaimtól láttam, mert pontatlanok voltunk. Később azért feljavultunk, Koke középen összefogta a társaságot, a cseréink, Turan és Griezmann pedig jól szálltak be, erősítést jelentettek nekünk.Simeone. – Különben is, ebben a stadionban az ellenfeleknek nehéz játszani, általában nem is nyernek, nekünk viszont jól sikerült kezdenünk. A folytatásban annyira már nem tetszett, amit a játékosaimtól láttam, mert pontatlanok voltunk. Később azért feljavultunk, Koke középen összefogta a társaságot, a cseréink, Turan és Griezmann pedig jól szálltak be, erősítést jelentettek nekünk.

Taktikailag rendben vagyunk, de még több összhangra van szükségünk, hogy kellőképpen kihasználjuk Jiménez vagy éppen Mandzukic előnyös tulajdonságait. Talán először nyert egymást követően két bajnokit a Bernabéuban az Atlético, de ez nem változtat a kitűzött céljainkon. Egyelőre még sok munka vár ránk, hogy a nyári átépítés végére érjünk, és kihozzuk magunkból a maximumot. Megvan bennünk ehhez a kellő potenciál, és azon dolgozunk, hogy ez ki is jöjjön, eredménnyel is párosuljon."

Legfrissebb hírek

Csak a hajrában tudott egyenlíteni a nagy fölényben játszó Elche az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
20 órája

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.02.27. 23:11

De Jong megsérült a Barca edzésén, több mint egy hónapot hagy ki

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 18:32

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.02.24. 17:23

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15
Ezek is érdekelhetik