Barcelona: „Nem lep meg a jó rajtunk, ezért dolgozunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.23. 12:32
A Barcelona chilei kapusát, Claudio Bravót nem lepte meg csapata nagyszerű idénykezdete, mint elmondta, azért dolgoznak keményen, hogy így álljanak.

Mint ismert, a katalánok mind a négy bajnoki mérkőzésüket megnyerték eddig a szezonban, 11 szerzett gól mellett még érintetlen az együttes hálója. A Real Sociedadtól nyáron érkező 31 éves kapus szerint ez a jutalom azért a kemény munkáért, amelyet az új vezetőedző, Luis Enrique érkezése óta végeznek.

„Ez nem meglepetés számomra, mert ezért dolgozunk – mondta a jó bajnoki kezdésről Bravo. – A célunk az volt, hogy ne kapjunk gólokat, úgyhogy ez a mi jutalmunk az erőfeszítéseinkért és kitartásunkért.”

A 84-szeres chilei válogatott kapus reméli, hogy szerda este a Málaga otthonában is folytatódik jó formája, és a csapat makulátlan szezonkezdetére építene az idény során.

„Fontos és pozitív volt a rajt, úgyhogy boldogok vagyunk, de továbbra is így kell folytatnunk” – tette hozzá Bravo.

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 4 4 – – 11–0 +11 12
2. Valencia 4 3 1 – 10–2 +8 10
3. Sevilla 4 3 1 – 8–3 +5 10
4. Atlético Madrid 4 2 2 – 6–4 +2 8
5. Granada 4 2 2 – 4–2 +2 8
6. Villarreal 4 2 1 1 6–3 +3 7
7. Real Madrid 4 2 – 2 13–8 +5 6
8. Celta Vigo 4 1 3 – 8–6 +2 6
9. Eibar 4 2 – 2 4–3 +1 6
10. Almería 4 1 2 1 4–4 0 5
11. Málaga 4 1 2 1 3–5 –2 5
12. Real Sociedad 4 1 1 2 7–7 0 4
13. Elche 4 1 1 2 4–8 –4 4
14. Deportivo La Coruna 4 1 1 2 6–12 –6 4
15. Athletic Bilbao 4 1 – 3 3–4 –1 3
16. Getafe 4 1 – 3 2–8 –6 3
17. Rayo Vallecano 4 – 2 2 6–9 –3 2
18. Espanyol 4 – 2 2 5–8 –3 2
19. Córdoba 4 – 2 2 3–7 –4 2
20. Levante 4 – 1 3 0–10 –10 1

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
21 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29