La Liga: „Ha egy győzelmet kellene választani, a Real otthonában szereznénk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.23. 14:13
Fran Escribá elmondása szerint több mint boldog lenne, ha csapatával, az Elchével pontot tudnának szerezni kedden a Real Madrid otthonában. Ugyanakkor a 49 éves szakember hozzátette, játékosai félelem nélkül lépnek pályára a Bernabéuban, annak ellenére, hogy Carlo Ancelotti fiai 8–2-re elgázolták a Deportivo La Corunát.

„A félelem olyan szó, amelyet nem szeretek, de a Real Madrid nagyszerű csapat, mindegy, hogy otthon kikap az Atlético Madridtól, vagy 8–2-re nyer a Riazorban. Ennek nincs különösebb hatása, mert egyénileg és együtt is képesek ösztönösen jó dolgokat végrehajtani.”

„Ugyanakkor, őrült lennék, ha nem fogadnám el az egy pontot már most. Ha választhatnánk, hogy melyik mérkőzést szeretnénk megnyerni a szezonban, ez lenne az, de egy pont a Real ellen csodálatos lenne” – tette hozzá az Elche mestere.

Escribá elmondása szerint lesznek változtatások az Eibar elleni hazai vereséget követően, de nem védekezésre állnak be a Real otthonában.

„Nyújtanunk kell valamit támadásba, mert nagyon nehéz kitartani kilencven percen keresztül védekezés közben a Bernabéuban. A Realnak olyan kvalitásai vannak, hogy bármikor képes gólt szerezni. Ha nem nézünk a kapujuk felé, akkor rossz esténk lesz. Jól kell védekeznünk, és igyekezni, hogy átérjünk a másik kapuhoz – tette hozzá Escribá, aki kitért a két csapat előző mérkőzésére, amelyen háromgólos vereséget szenvedtek. – Azon a mérkőzésen sokat volt nálunk a labda, helyzeteket is alakítottunk ki, mégis három-nullás vereséggel tértünk haza. De a Bernabéu ezt tartogatja számodra. Keménynek kell lennünk, ugyanakkor bátornak is.”

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41