El Clásico: Luis Enrique megerősítette, Suárez debütál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.24. 14:13
null
Suárez eddig csak edzésen játszhatott együtt társaival, szombaton azonban bajnokin is pályára lép (Fotó: Reuters)
Luis Enrique, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője megerősítette, hogy az eltiltását letöltő Luis Suárez szombaton lehetőséget kap a gránátvörös-kékeknél az el Clásicón.

Suárez a nyáron szerződött Barcelonába, de eltiltása miatt eddig nem játszhatott tétmeccsen a gránátvörös-kékek mezében. A büntetés időtartama azonban lejárt, Luis Enrique pedig pénteken elmondta, csatára mindenképpen beáll szombaton.

„Kap néhány percet a pályán, hogy mennyit, azt egyelőre nem tudom megmondani – mondta Luis Enrique. – Nagy pillanat lesz a számára, régóta vár erre. Hogy be tud-e majd szállni ilyen mérkőzésbe kihagyása után? Ez összetett kérdés, függ a játékos személyiségétől is.”

A szakember elmondta, Sergio Busquets is bevethető a hétvégi rangadón, valamint hogy tisztában van vele, a Real Madrid remek formában van, ezért nem engedhetnek meg maguknak túl sok hibát.

„Ugyanúgy állunk a Madrid elleni mérkőzéshez, mint bármelyik másikhoz. Az elejétől kezdve koncentráltan kell játszanunk, és az irányításunk alatt tartani a játékot. Meglátjuk, sikerül-e vagy sem.”


SZAVAZÁS

Ön eltiltása után kezdőként vetné be Suárezt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51