Barca: „A bíráskodásról inkább nem beszélek”; Neymar kidőlt

2014.12.12. 19:38
A Getafe elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője elmondta, a távozni szándékozó Martín Montoya csapaton belüli helyzete annak ellenére sem reménytelen, hogy ebben a szezonban eddig mindössze egy tétmeccsen kapott lehetőséget. A szombati bajnokin Neymart biztosan nélkülöző katalánok trénere a spanyol játékvezetést nem kívánta kommentálni.

A 23 éves Montoya ügynöke, Juan de Dios Carrasco a héten találkozott Andoni Zubizarreta sportigazgatóval, és közölte, a játékos érdekei azt kívánják, hogy januárban elváljanak az útjaik. A jobbhátvéd iránt a Bayer Leverkusen, az Inter és a Milan mellett a Juventus is érdeklődik.A 23 éves Montoya ügynöke, Juan de Dios Carrasco a héten találkozott Andoni Zubizarreta sportigazgatóval, és közölte, a játékos érdekei azt kívánják, hogy januárban elváljanak az útjaik. A jobbhátvéd iránt a Bayer Leverkusen, az Inter és a Milan mellett a Juventus is érdeklődik.

„Értékelem a hozzáállását. A helyzete nehéz, de még mindig nem késő, hogy változtasson a státuszán. Csak a pályán mutatott teljesítménye érdekel, nagyra értékelem a munkáját, arra biztatom, hogy továbbra is keményen dolgozzon” – mondta Luis Enrique.

„A spanyol játékvezetők ténykedéséről inkább nem beszélek, nehéz a feladatuk. Nem szeretnék olyanról nyilatkozni, amire nincs ráhatásom” – tette hozzá a szakember, aki Jordi Masipot, Douglast, Montoyát és Sergi Robertót sem viszi magával Madridba, ahol a Barcelona szombaton a Getaféval találkozik.

Az utazó keretnek Neymar sem tagja, aki bokasérülést szenvedett a pénteki edzésen, ezért elővigyázatosságból kihagyja a 16 órakor kezdődő találkozót.

A BARCELONA 18 FŐS KERETE A GETAFE ELLEN
Kapusok:
Bravo, Ter Stegen
Védők: Dani Alves, Bartra, Piqué, Mascherano, Mathieu, Adriano, Jordi Alba
Középpályások: Busquets, Rakitic, Xavi, Iniesta, Rafinha
Támadók: Pedro, Munir, Messi, Suárez

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15