Real Madrid: a 18 éves spanyol hatéves szerződést írt alá

Vágólapra másolva!
2014.12.05. 19:59
Isco és Jesé Rodríguez nem, Álvaro Medrán viszont tagja a Real Madrid labdarúgócsapatának Celta Vigo elleni bajnokijára készülő meccskeretének.

A Málaga ellen kiállított Isco egymérkőzéses eltiltását tölti le szombaton – helyét Asier Illarramendi veheti át a kezdőcsapatban –, míg a hosszú kihagyás után a Cornella elleni Király-kupa-meccsen góllal visszatérő Jesét nem szeretné túlzott terhelésnek kitenni Carlo Ancelotti vezetőedző, aki úgy döntött, egy héten két találkozón még korai lenne szerepeltetni a 21 éves támadót.a Cornella elleni Király-kupa-meccsen góllal visszatérő Jesét nem szeretné túlzott terhelésnek kitenni Carlo Ancelotti vezetőedző, aki úgy döntött, egy héten két találkozón még korai lenne szerepeltetni a 21 éves támadót.

ASENSIO HAT ÉVRE ALÁÍRT
A Real Madrid pénteken hivatalos közleményben jelentette be, hogy hatéves szerződést kötött Marco Asensióval, a Mallorcától érkező 18 esztendős támadóval, aki a szezon hátralévő részében még a „szigetlakókat” erősíti kölcsönben. A spanyol másodosztályban október legjobbjának megválasztott futballista vételárát nem hozták nyilvánosságra a felek.

Az olasz szakember pénteki sajtótájékoztatóján hozzátette, Jesé a Ludogorec ellen, a Real Madrid számára már tét nélküli Bajnokok Ligája-találkozón ismét lehetőséget kap.

Sami Khedira keddi agyrázkódása után elővigyázatosságból szintén nem tagja a keretnek, Álvaro Medrán ugyanakkor olyan meggyőzően játszott a harmadosztályú Cornellával szemben, hogy a Celta ellen is szóhoz juthat.

A listavezető Real Madrid szombaton 20 órától fogadja a vigói együttest a spanyol bajnokság 14. fordulójában.

A REAL MADRID 19 FŐS KERETE A CELTA VIGO ELLEN
Kapusok:
Casillas, K. Navas, Pacheco
Védők: Arbeloa, Carvajal, Pepe, Varane, S. Ramos, Nacho, Marcelo, Coentrao
Középpályások: Illarramendi, Kroos, Medrán, James Rodríguez, Bale
Támadók: C. Ronaldo, Benzema, J. Hernández

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08
Ezek is érdekelhetik