Barca: Ter Stegen menne, a Liverpool várja - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.09. 12:39
Marc-André ter Stegen a kevés játéklehetőség miatt már a téli átigazolási időszakban elhagyhatja a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelonát. 

A Daily Star információi szerint az idén csak kupameccseken szerephez jutó kapust szívesen tudná soraiban a Liverpool: az angol klubnál a gyenge idényt futó Simon Mignolet alternatívájaként tekintenek a 22 éves játékosra.

Ter Stegen kapcsán már korábban is hallani lehetett angliai kérőkről: a Manchester United és az Arsenal is érdeklődött iránta, ám a United tegnap bejelentette Víctor Valdés átigazolását, míg a londoni együttes a hírek szerint a Chelsea-nél mellőzött Petr Cech megszerzésére törekszik.

Vetélytársak híján a Liverpool esélyes lehet a német kapuvédő megszerzésére, a Barcelona viszont aligha engedi el könnyen. A FIFA két átigazolási időszakból zárta ki a kisebb gödörben lévő katalán együttest, amely így nem tudná megfelelően pótolni Ter Stegent, aki a Borussia Mönchengladbachtól érkezett csaknem 10 millió fontért.

 

 

Legfrissebb hírek

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22
Ezek is érdekelhetik