Barca: két megoldás - igazolni nem, de vásárolni tudnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.21. 10:30
Nagy érvágás a spanyol élvonalbeli FC Barcelonának, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) büntetése miatt 2016 januárjáig nem vihet új játékost a klubhoz.

Írhatnánk, hogy nem igazolhat, ám ez ebben a formában nem igaz, és a katalán lapok már arról írnak, hogy a klub éppen ezt a kiskaput használná ki.

A FIFA ugyanis csak a játékosok regisztrációját tiltja, a vásárlását nem, így két lehetőség is adódik a gránátvörös-kékek számára.

Az egyik, amit Luis Suárez esetében már láthattunk, vagyis hogy vesznek valakit, aki edzhet, sőt felkészülési mérkőzésen játszhat, tétmérkőzésen azonban 2016 januárjáig nem.

A másik, kézenfekvőbb megoldás, hogy az adott futballista a büntetés lejártáig az előző csapatánál marad, Marco Reus esetében például ez a Dortmundnak is kedvező megoldás lehet. Nehezíti persze a helyzetet, hogy ha mondjuk az adott labdarúgó pályára lép a BL-ben az ősszel, a Barcelona már csak a bajnokságban számítana rá.

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
2026.07.03. 13:34

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
2026.07.03. 10:31

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
2026.06.30. 11:57

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49
Ezek is érdekelhetik