Atlético: az Arsenal sztárját visszahoznák Spanyolországba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.16. 09:41
A Primera Divisiónban szereplő Atlético Madrid labdarúgócsapata Santi Cazorlát, az Arsenal játékmesterét szerződtetné. A Cadena Cope információi szerint a spanyol válogatott játékos rá is bólintott az üzletre, már „csak” a kluboknak kell megegyeznie.

Cazorla kiváló formában játszik, egymás után kétszer is megválasztották az Arsenalnál a hónap legjobb játékosának, a Middlesbrough elleni 2–0-s vasárnapi kupamérkőzésen pedig kapitányként vezethette ki társait az Emirates gyepére.a Middlesbrough elleni 2–0-s vasárnapi kupamérkőzésen pedig kapitányként vezethette ki társait az Emirates gyepére.

A Villarrealt és a Málagát is megjáró karmester 2012-ben igazolt az Arsenalhoz, és hamar a szurkolók kedvencévé vált. A mindkét lábával remekül rúgó Cazorla a 2014–2015-ös szezonban huszonkilenc mérkőzésen lépett pályára a londoni klub mezében, hat gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott.

A Transfermarkt.de honlapon 22.8 millió fontra becsült piaci értékű Cazorla 2014 márciusában 2017-ig hosszabbított szerződést az Arsenallal.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik