Getafe: Quique Sánchez Flores szűk két hónap után lemondott

2015.02.26. 12:49
Kevesebb mint két hónapig tartott Quique Sánchez Flores második szerepvállalása a Getafe labdarúgócsapatánál, miután az 50 éves szakember csütörtökön lemondott vezetőedzői posztjáról.

Quique Sánchez Flores először a 2004–2005-ös szezonban ült a Getafe kispadján, majd volt a Valencia, a Benfica, az Atlético Madrid és két arab csapat vezetőedzője is.

A Getaféhez idén január 5-én tért vissza, és irányításával a Király-kupában kiejtették az Almeríát, a bajnokságban pedig legyőzték a Celta Vigót, a Sevillát és az Espanyolt.

Az eredmények tehát nem feltétlenül indokolták volna döntését, bevallása szerint személyes okból mondott le.

A Getaféhez idén január 5-én tért vissza, és irányításával a Király-kupában kiejtették az Almeríát, a bajnokságban pedig legyőzték a Celta Vigót, a Sevillát és az Espanyolt.

Az eredmények tehát nem feltétlenül indokolták volna döntését, bevallása szerint személyes okból mondott le.

„Muszáj volt meghoznom ezt a döntést, hogy elkerüljek olyan megismétlődő helyzeteket, amelyek nem tesznek boldoggá – nyilatkozta Sánchez Flores az AS-nek. – Így tudtam a leginkább tiszteletben tartani a szakmámat és saját magamat. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, különösen a játékosoknak, akik példaértékű hozzáállással, elhivatottsággal dolgoztak.”

A Getafe 24 forduló után a 13. helyen áll a spanyol élvonalban.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Tét nélküli meccsen, szurkolói tiltakozás közepette verte a már kiesett Oviedót a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 23:24

Nem bírt egymással a Rayo és a Valencia, döntetlen a Girona–Real Sociedadon is

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik