Real: a nagy szavazás - Ancelotti maradhat, Casillas nem; Pogba jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.15. 13:39
Szomorkás a hangulat a Real Madridnál, miután a spanyol együttes kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából, s jó eséllyel trófea nélkül zárja a 2015-ös évet – kivéve, ha valami csoda folytán nem dolgozza le négypontos hátrányát a rivális FC Barcelonával szemben a Primera División hátralévő két fordulójában. A tízszeres BEK/BL-győztessel kapcsolatban rendre jól értesült és kiemelten foglalkozó Marca megszavaztatta internetes olvasóit. A voksolók többek között Carlo Ancelottiról, Iker Casillasról és a nyári erősítésekről szavazhattak.
Több mint 170 ezren szavaztak a Marca honlapján, s a voksolók csaknem hatvan százaléka úgy gondolja, Carlo Ancelotti megérdemli, hogy a következő idényben is a Real Madrid vezetőedzőjeként dolgozzon. Bár e felmérésben a kisebbséget képviselik, figyelemre méltó, hogy a szavazók negyven százaléka – mintegy 68-70 ezer ember – megköszönné az olasz tréner eddigi munkáját.

A csapat két legnagyobb sztárjáról külön szavazást készített a Marca. A megkérdezettek harminc százaléka adná el a szezonban 55 gólnál járó, háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldót, míg a sokat kritizált Gareth Bale esetében ez az arány ötven százalék.

A keret többi tagjáról is készült felmérés. A csapatkapitány Iker Casillas kapcsán a szavazók 58 százaléka a következő szezontól nem látná szívesen a Real-legendát a „blancók” mezében – pedig a kapus a Juventus elleni BL-elődöntő visszavágóján elismerő tapsot kapott a Santiago Bernabéu közönségétől.

A távozás kapcsán két védő, a világ- és Európa-bajnok Álvaro Arbeloa és a portugál Fábio Coentrao kiemelkedően sok szavazatot kapott. Előbbit a voksolók 77, a balhátvédet 76 százaléka küldené el. A legtöbben Sami Khedirát látnák máshol, a szavazók 89 százaléka nem marasztalná a 2014-ben egyedüli játékosként vb-t és BL-t nyerő középpályást. Asier Illarramendi, Lucas Silva és Javier Hernández helyzete megosztotta a megkérdezetteket. Mindhármuk esetében ötven százalék közeli volt az arány.

A nyári erősítések kapcsán a szavazók 65 százaléka gondolja úgy, hogy a Manchester Unitedet erősítő David de Gea méltó utódja lehet Casillasnak. 62 százalék visszahozná a kölcsönben a Portóban szereplő brazil Casemirót, s a megkérdezettek 56 százaléka szerződtetné Paul Pogbát. A megkérdezettek valamivel több mint fele Marco Verrattit (PSG) is örömmel fogadná Madridban.

Vannak persze olyanok, akiket a többség semmiképp nem engedne el. A horvát Luka Modricot a voksolók 92 százaléka marasztalja, de a kolumbiai James Rodríguez és a német Toni Kroos helye is biztos – a szavazók több mint kilencven százaléka szerint.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Ancelotti bízik a skótokat legyőző csapatában

Foci vb 2026
13 órája

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
20 órája

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
22 órája

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
Tegnap, 4:58

Unai Simón megelőzheti Casillast és Zengát is

Foci vb 2026
2026.06.27. 19:26

Portugáliában légióskodó játékosok jelenthetik a veszélyt Ronaldóékra nézve

Foci vb 2026
2026.06.27. 15:18

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21
Ezek is érdekelhetik