Barca: Uraim, 17.1 millióért vették meg Neymart?! Khm...

Vágólapra másolva!
2015.06.29. 15:36
A madridi Marca birtokába jutott a Neymar-szerződés, a sportnapilap nyilvánosságra hozta az iratokat. A brazil megszerzésének vitatott körülményei miatt másfél éve lemondó barcelonai klubelnök, Sandro Rosell felelőssége mellett felvetődött az utód, Josep María Bartomeué is – hivatalosan mindkettőjük ellen vádat emeltek –, míg a szerződésből az derül ki, hogy a katalánok 17.1 millió eurót fizettek két éve a brazil klasszisért. Miközben kiderült: a transzfer összesen 86 millió euró volt.

Ez szúrta erősen a szemét annak a vállalkozásnak (DIS), amely a Santosszal korábban megállapodott abban, hogy a Neymarért kapott összeg negyven százaléka őket illeti meg. Ezek után a Barcelona és a brazil klub között megkötött szerződésbe 17.1 millió eurós vételár került be, amelynek vonatkozó hányadát (6.84 millió) annak rendje és módja szerint megkapta a DIS. A cég azonban nem hagyta annyiban az ügyet, és perre ment. Célja, hogy a valós, 86 millió eurós vételár negyven százalékát, 34.4 millió eurót kapjon meg.

A Santosszal kötött hivatalos megállapodást barcelonai részről az elnök és az alelnök, Sandro Rosell és Josep María Bartomeu látta el a kézjegyével, így felvetődött annak az alapos gyanúja, hogy nekik pontosan tudniuk kellett, miért került a valósnál lényegesen kisebb összeg a szerződésbe.

Legfrissebb hírek

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
22 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29
Ezek is érdekelhetik