La Liga: leesett a spanyolok álla Van der Vaart első mondataitól

Vágólapra másolva!
2015.06.16. 19:33
Mint arról beszámoltunk, Rafael van der Vaart a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (La Liga) feljutó Real Betishez szerződött. A holland nagyon lelkes volt bemutatásakor, sőt, talán egy kicsit túlzásba is vitte…

Van der Vaart a legutóbbi három szezont Stieber Zoltán csapatánál, a Hamburgnál töltötte, ahol nem hosszabbították meg nyáron lejáró szerződését. Van der Vaart a legutóbbi három szezont Stieber Zoltán csapatánál, a Hamburgnál töltötte, ahol nem hosszabbították meg nyáron lejáró szerződését.

A 32 éves, 109-szeres holland válogatott támadó középpályás korábban már szerepelt a spanyol bajnokságban, 2008 és 2010 között a Real Madrid légiósa volt, onnan a Premier Leauge-ben szereplő Tottenhamhez igazolt, majd jött a Hamburg.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek, alig várom a kezdést. Azért is örülök, mert a családom Sevillához közel él, emellett rendkívül szeretek Spanyolországban futballozni" – mondta a másodosztályból feljutó klub hivatalos honlapjának Van der Vaart, aki a bemutatása során már nem válogatta meg ilyen ügyesen szavait.

„Sokat elárul a zöld-fehérekről, hogy akkor is több mint negyven ezren nézték a Youtube-videóikat, mikor a másodosztályban futballoztak. Volt két rossz évem Hamburgban, de tudom, ilyen a futball, egyik nap király vagy, a másik nap már mindenki téged kritizál” – mondta a holland, majd egy mondattal elcsendesítette a média képviselőit.

„Nagy terveim vannak, újra játszani akarok a holland válogatottban, a Betisszel pedig bajnoki címet szeretnék nyerni a La Ligában!”

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
14 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
4 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
11 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13
Ezek is érdekelhetik