La Liga: Van der Vaart visszatér Spanyolországba – hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.06.16. 10:08
Rafael van der Vaart elhagyja a Bundesligát, a spanyol labdarúgó-bajnokságban (Primera División) folytatja pályafutását. A holland középpályás hároméves szerződést írt alá a Real Betis együttesével, amely a 2014–2015-ös szezonban a spanyol másodosztály bajnoka lett, így visszajutott az élvonalba.  

Van der Vaart a legutóbbi három szezont Stieber Zoltán csapatánál, a Hamburgnál töltötte, ahol nem hosszabbították meg nyáron lejáró szerződését. Van der Vaart a legutóbbi három szezont Stieber Zoltán csapatánál, a Hamburgnál töltötte, ahol nem hosszabbították meg nyáron lejáró szerződését.

A 32 éves, 109-szeres holland válogatott támadó középpályás korábban már szerepelt a spanyol bajnokságban, 2008 és 2010 között a Real Madrid légiósa volt, onnan a Premier League-ben szereplő Tottenhamhez igazolt, majd jött a Hamburg.

A sevillai Real Betis hétfő este jelentette be Van der Vaart érkezését, a klub kedden mutatja be a szurkolóknak első nyári igazolását.


„Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ez nagyszerű klub, alig várom a kezdést. Azért is örülök, mert a családom Sevillához közel él, emellett rendkívül szeretek Spanyolországban futballozni” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Van der Vaart.

Legfrissebb hírek

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
20 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.05. 22:55

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28
Ezek is érdekelhetik