Barcelona: 12 millió fontért vitték el a 19 éves támadót

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2015.08.14. 13:02
A korábbi híreknek megfelelően az Aston Villa labdarúgócsapata szerződtette Adama Traorét, aki a Barcelonát hagyta el az angol klub kedvéért.

A birminghami csapat pénteken jelentette be, hogy öt évre szóló megállapodást kötött a 19 éves támadóval, a vételárat ugyanakkor nem hozta nyilvánosságra. Helyi sajtóértesülések szerint az angolok 12 millió font körüli összeget fizettek a szélsőért a katalánoknak.

A Barcelona második csapatának keretéhez tartozó spanyol U-válogatott játékos a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában és a Király-kupában is bemutatkozott már a felnőttek között, sőt utóbbi sorozatban gólt is szerzett, a szakmai stáb azonban – Munirral és Sandróval ellentétben – nem vitte magával a tengerentúli túrára.

Az ígéretes jövő előtt álló támadó ezt nem vette jó néven, megharagudott a vezetőségre, és úgy döntött, elhagyja a csapatot. A Premier League-ből a Liverpool és a Stoke City is érdeklődött iránta, ám Adama végül az Aston Villa mellett döntött.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Megvannak a Tottenham első góljai a PL-ben, a győzelem viszont még várat magára

Angol labdarúgás
2026.09.19. 15:40