Barcelona: sokba kerültek a hibák, kimaradt a keretből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.14. 13:44
A spanyol bajnok és Király-kupa-győztes FC Barcelona pénteken a kupadöntős Athletic Bilbao otthonában lép pályára a spanyol Szuperkupáért rendezendő párharc első meccsén. A katalánok utazó keretében nem kapott helyet Jérémy Mathieu, aki nem bajlódik egészségügyi problémákkal.

Luis Enrique tizennyolc játékost vitt magával Bilbaóba, a védelem bal oldalán is bevethető francia középhátvéd azonban nem kapott helyet a keretben. A hivatalos indoklás szerint Mathieu a szakmai stáb döntésének értelmében hagyja ki a meccset.

A Barcelona vezetőedzőjének elhatározásán nem érdemes csodálkozni, hiszen Mathieu a Sevilla elleni európai Szuperkupa-meccsen két kapott gólban is vastagon benne volt: Reyes találatánál nagyon rosszul helyezkedett, míg Gameiro tizenegyesét megelőzően ő szabálytalankodott a tizenhatoson belül.

A 31 éves játékos mellett a sérült Douglas, Jordi Alba és Neymar sem játszik a 22 órakor kezdődő találkozón, a Manchester Unitedbe tartó Pedro azonban tagja a keretnek, és nem elképzelhetetlen, hogy kezdőként kap szerepet.

A spanyol válogatott támadóval kapcsolatban friss hír, hogy a hírek szerint a Manchester City is bejelentkezett érte, a katalánok viszont ragaszkodnak a 30 millió eurós kivásárlási árhoz.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
12 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik