Real: Benítez megvédte CR-t; ezt tenné Benzema helyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.06. 12:57
null
Benzemáról (jobbra) és C. Ronaldóról is beszélt Benítez (Fotó: Action Images)
A Real Madridot irányító Rafa Benítez volt a Cadena SER rádió El Larguero című sportos talk show-jának vendége. A műsorban a szurkolókat érdeklő témákról is beszélt, az alábbiakban ebből szemezgetünk.

 

Benítez elmondta, továbbra is megengedik Cristiano Ronaldónak, hogy elvégezze a szabadrúgások zömét, pedig az utóbbi időszakban mindezt kevés eredménnyel tette. A futballstatisztikákkal foglalkozó spanyol kommentátor, Alexis Martín-Tamayo (Mister Chip) számításai szerint CR legutóbbi 85 kísérletéből (a válogatottban elvégzett szabadrúgásokat is belevéve) mindössze két gól született. 34-szer lőtt a sorfalba, 25-ször hárított a kapus, 23-szor nem találta el a kaput, egyszer a kapufán csattant a labda. Márpedig a Realban többen is képesek veszélyes szabadrúgásokra, például Gareth Bale is „bevetésre készen áll”.

„Edzéseken nagyon jól rúgja a szabadokat, így magabiztos vagyok. Ha nem hiszik, készíthetünk róla videót” – mondta Benítez a rádióműsorban. A szakember Ronaldo érinthetetlenségével kapcsolatban kifejtette, mindennap beszélnek, és ha szükségét látja, pihenőt fog kapni.

A Real edzője szintén kiállt azon döntése mellett, hogy lecserélte Karim Benzemát az Atlético elleni hétvégi városi derbi második félidejében.

„Biztos én is mérges lennék, ha az edzőm lecserélne. De erre úgy reagálnék, hogy két gólt lövök, és akkor eszébe sem jutna lehozni. Nagyon jó a kapcsolatom Benzemával, semmi rosszat nem tudok mondani róla” – reagált Benítez, hozzátéve, hogy általában nem olvassa az újságokat, mit írnak róla, de ha igen, akkor sem foglalkoztatják a kritikus hangok.

RÖVIDEN BENÍTEZ…
Ramosról: „Nem féltem attól, hogy Manchesterbe igazol. Biztosítottam róla, hogy alapember a csapatban.”
az öltözőbeli mobilozásról: „Nem tiltom, nehéz is lenne felügyelni. Az Internél voltak olyan játékosaim, akik a zuhanyozóba is magukkal vitték a mobiljukat.”
az erősítésekről: „Olyan erős a keretem, hogy nincs szükségem új játékosra. A jelenlegi csapatból szeretném a legtöbbet kihozni.”
Casillasról: „Tiszta a lelkiismeretem. Nem ismertem korábbról személyesen azon kívül, hogy egyszer nyaralás közben összefutottunk. A helyzetében semmi ellentmondásosság nincs. Beszéltünk, elmondtam a véleményemet, mint ahogy Sergio esetében is tettem, és meghallgattam az övét. Nem szokásom kiadni a játékosokkal való személyes beszélgetéseimet, és ehhez a jövőben is tartom magam.”
arról, hogy nem meggyőző a Real Madrid játéka: „A rólunk festett kép igazságtalan. Minden szempontból a Barcelona és az Atlético előtt állunk. Három hónapja dolgozunk együtt, jó úton haladunk.”

Legfrissebb hírek

David Alaba távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
11 órája

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
Tegnap, 21:55

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33
Ezek is érdekelhetik