Barcelona: Tajti elárulta a közös kép történetét Messivel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.01. 09:20
Mint beszámoltunk róla, Tajti Mátyás, az FC Barcelona utánpótláscsapatánál futballozó magyar fiatal a négyszeres aranylabdás Lionel Messi társaságában pózolt. Most az is kiderült, hogy jött össze a fotó.

„Október 19-én, a BATE Boriszov elleni BL-mérkőzés előtti utolsó edzésen sérült meg a bokám, november 20-án tudtam először mérkőzésen pályára lépni. Pontosan egy hónapig tartott a felépülésem. Két hét után a pályán következtek a futófeladatok, amiket a Barca B fizioterepautája vezetett. Ezeket gyakran a többi csapat sérült játékosaival együtt csináltuk” – írta Tajti a footballinbarcelona.com-on vezetett blogjában. footballinbarcelona.com-on vezetett blogjában.

Egy ilyen alkalommal történt, hogy Leo Messi a mellettünk levő pályán edzett az első csapat egyik edzőjével, sérülése után már szinte teljesen gyógyultan, pár nappal a Real Madrid elleni visszatérése előtt. Az edzés után szóba elegyedett velünk, nagyon közvetlen, barátságos volt. Ekkor készült a közös fotó” – tette hozzá.

Lionel Messi és Tajti Mátyás a Barcelona edzőközpontjában (Fotó:facebook.com/tajtimatyi)
Lionel Messi és Tajti Mátyás a Barcelona edzőközpontjában (Fotó:facebook.com/tajtimatyi)
Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
4 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
6 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57