Király-kupa: elutasították a kizárt Real Madrid kérvényét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.11. 19:14
Mint megírtuk, a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) fellebbviteli bizottsága elutasította a Real Madrid fellebbezését. Pénteken a spanyol kormány sportfegyelmi bizottsága (TAD) is így döntött a klub kérvényéről, amely arra vonatkozott, hogy ideiglenesen függesszék fel kizárását a labdarúgó Király-kupából. A Real Madrid egyetlen fellebbviteli fórumhoz, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulhat még az ügyben.

A fővárosi klub jelen állás szerint nem folytathatja szereplését a mostani sorozatban, mert a Cadiz ellen múlt szerdán 3–1-re megnyert mérkőzésen jogosulatlanul szerepeltette Gyenyisz Cserisevet. A 24 éves orosz szélső azért nem léphetett volna pályára a találkozón, mert az előző szezon elődöntőjében, amikor a Villarrealban futballozott kölcsönjátékosként, begyûjtötte harmadik sárga lapját, az ezért járó büntetését azonban nem töltötte le.

Cserisev ennek ellenére játszott, sőt az első gólt ő szerezte. Bár a szünetben – amikor kiderült az adminisztrációs hiba – lecserélték, a Cadiz megóvta a találkozót.

Florentino Perez, a Real elnöke azt mondta, a klubnál senki nem tudott az eltiltásról, s még maga Cserisev is így nyilatkozott.

A madridi egyesület először a spanyol szövetségnél fellebbezett, de nem járt sikerrel, ezért fordult a TAD-hoz, amely most csak azt utasította el, hogy ideiglenesen hatályon kívül helyezze a kizárást. A végső döntés meghozatalához a testületnek több időre van szüksége, a párharc visszavágóját ugyanakkor jövő szerdán rendeznék a Santiago Bernabéu Stadionban.

A TAD péntekenként ülésezik, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy a Real Madrid ügyének tárgyalása miatt előrébb hozzák-e a jövő heti találkozót.

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 23:17

„Ennél a klubnál a döntetlen is tragédiának számít...” – Arbeloa az Albacete elleni blama után

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 09:01

Király-kupa: tizenegy hiányzó – Mbappé, Bellingham és Rodrygo sincs ott a Real Madrid keretében

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 14:44

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2026.01.13. 23:57

Király-kupa: a Barcelona és a Real Madrid is másodosztályú csapatot kapott a nyolcaddöntőre

Spanyol labdarúgás
2026.01.08. 10:15

Potya és öngól okozta a Granada vesztét, a Rayo jutott be utolsóként a Király-kupa nyolcaddöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.01.06. 21:07
Ezek is érdekelhetik