Real: Iscót kinézte az Arsenal, Sánchezt a madridiak – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.15. 11:55
Angol sajtóhírek szerint az Arsenal kinézte magának Iscót, a Real Madrid epizódszerephez jutó labdarúgóját, a spanyol Don Balon magazin ugyanakkor úgy tudja, hogy a madridiaknál képben van az egyelőre Londonban játszó Alexis Sánchez.

Isco nincs könnyű helyzetben a Realnál, korábban már utalt arra, hogy nem érzi jól magát. Minden bizonnyal szívesen váltana és igazolna át már januárban olyan klubhoz, amelyben rendszeres játéklehetőséghez jutna. Az Arsenal állítólag 29 millió fontot szánna a támadó középpályás megszerzésére – akivel a sérült honfitársat, Santi Cazorlát helyettesítenék –, ami az angolok tudomása szerint a madridiak tetszését is elnyerte. Viszont Isco képben van a Chelsea-nél és a Manchester Citynél is, tehát az Arsenalnak jó lesz igyekeznie. A 23 éves futballistát 2013 nyarán 23 millió fontért vette meg a Real a Málagától, szerződése 2018 nyaráig érvényes.

A Realnál ugyanakkor a színfalak mögött már készülnek arra a lehetőségre, ha Cristiano Ronaldo a közeljövőben mégis elhagyná a klubot. A portugál szélső esetleges távozásáról, Rafa Benítez vezetőedzővel megromlott viszonyáról, önmagához képest visszafogottabb teljesítményéről sokat ír a nemzetközi sportsajtó, nemkülönben az MU és a PSG megkülönböztetett érdeklődéséről. Ha CR engedne a csábításnak, az érte kapott jelentős pénzből komolyan erősíthet a Real. Így került képbe Madridban az Arsenal gólerős futballistája, a londoni együttesben 72 mérkőzésen 34-szer eredményes Alexis Sánchez. A chilei szélső ellen szólhat barcelonai múltja – három szezont húzott le a katalánoknál, ám nem sikerült gyökeret eresztenie és a legjobbját nyújtania –, viszont ismeri a La Ligát, ráadásul az olasz és a spanyol élvonal után ezúttal az angolban is megállja a helyét.

Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
15 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00