Real: Roberto Carlos visszatér, és hozná Neymart

2016.01.12. 11:53
Zinedine Zidane után újabb korábbi klasszis térhet vissza a Real Madridhoz. A királyiakkal négy bajnokságot és három Bajnokok Ligáját nyerő Roberto Carlos egy brazíliai rádióinterjúban elmondta, hétfőn találkozott a Real vezetőivel, és hamarosan visszatér korábbi sikerei helyszínére.
Robert Carlos visszatér a Real Madridhoz (Fotó: PTI)
Robert Carlos visszatér a Real Madridhoz (Fotó: PTI)
Robert Carlos visszatér a Real Madridhoz (Fotó: PTI)
Robert Carlos visszatér a Real Madridhoz (Fotó: PTI)
Robert Carlos visszatér a Real Madridhoz (Fotó: PTI)

„Hétfőn voltam egy megbeszélésen a Real Madridnál, ahol a jövőmről esett szó. Hamarosan ugyanis visszatérek korábbi csapatomhoz. Most néhány napra elutazom, de pénteken már többet tudok mondani. Nagy megtiszteltetés lenne korábbi, szeretett együttesemnél dolgozni, és a nemrégiben kinevezett vezetőedzőt, Zinedine Zidane-t segíteni" – kezdte Roberto Carlos, aki 1996 és 2007 között futballozott a spanyol csapatban.

A 125-szörös brazil válogatott védő hozzátette, nem tudja még, hogy milyen pozícióban számítanak rá a király gárdánál. Egyesek szerint az egyik utánpótláscsapatot irányíthatja, de ezt az ajánlatot visszautasította, mert közvetlenül korábbi csapattársa mellett szeretne dolgozni.

„Nem hinném, hogy sportigazgató lennék, sokkal inkább szeretnék Zidane-nal dolgozni és segíteni őt az edzéseken. Sokat tudnék tanulni tőle. Zidane vezető szerepet tölt be az öltözőben, igazi barátja a játékosoknak. Azt gondolom, hogy Rafa Benítez nem szerette őket, azonban Zidane-nal még a bajnokságot is megnyerheti a csapat" – tette hozzá Robert Carlos, aki tavaly novemberben úgy nyilatkozott, hogy szívesen lenne a Real Madrid vezetőedzője.

Roberto Carlos természetesen beszélt a hétfői Aranylabda-gáláról is, kiemelve a szavazáson harmadik helyen végző honfitársát, Neymart.

„Neymar még fiatal, biztos vagyok benne, hogy jövőre már sokkal esélyesebb lesz az Aranylabdára, mint most. Viszont Lionel Messi és Cristiano Ronaldo továbbra is versenyben lesz! Ha lehetőséget kapok a Real Madridnál, mindenképpen megpróbálom rávenni, hogy a fővárosiakért elhagyja a Barcelonát" – mondta a brazil klasszis.

Roberto Carlos jelenleg az indiai bajnokságban szereplő Delhi Dynamos vezetőedzője.


Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
18 perce

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

Kétgólos hátrányból felállt az Elche, de a Real Madrid a hosszabbítás perceiben kiharcolta a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 23:27

A Rayo Vallecano az első félidőben döntött az Espanyol ellen, már nem nyeretlen a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 21:01

Coutinho csatlakozott a Santoshoz

Minden más foci
2026.09.15. 20:15