Real Madrid: ha Cserisev a Sevillához kerül, történelmet írhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.01. 18:00
Ahogyan azt a Real Madrid edzője, Zinedine Zidane beharangozta: kölcsönben futballozik a tavaszi idényben az orosz szélső, Gyenyisz Cserisev, akinek új állomáshelye a hivatalos kínai hírügynökség szerint a Sevilla lesz.


Az ügy érdekességét az adja, hogy az ebben az idényben a madridi csapatban összesen 117 percet futballozó 25 éves játékos Cádiz elleni jogosulatlan szereplése miatt zárták ki a Realt a Király-kupából – ahol most Cserisev a Sevilla színeiben pályára léphet a Celta Vigo elleni elődöntőben.
Az ügy érdekességét az adja, hogy az ebben az idényben a madridi csapatban összesen 117 percet futballozó 25 éves játékos Cádiz elleni jogosulatlan szereplése miatt zárták ki a Realt a Király-kupából – ahol most Cserisev a Sevilla színeiben pályára léphet a Celta Vigo elleni elődöntőben.

Illetve annak visszavágóján, és most sajnáljuk csak, hogy már kiesett a Cádiz is.

Az orosz és spanyol útlevéllel is rendelkező játékosnak nem lenne ismeretlen a Sevilla, a 2013–2014-es idényt kölcsönben ott töltötte, de spanyol források szerint a Valencia is tett még érte egy utolsó kísérletet.

Kupaszempontból mindegy, mert még a Valencia is áll a Király-kupában, és a Barcelonával játszik a fináléért…

Legfrissebb hírek

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Edzőjét és vezérigazgatóját is kirúgta a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 16:17

Folytatódik a „denevérek” mélyrepülése, most Sevillában maradt alul a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 23:09

A Barcelona 582 millió eurót költhet az első csapatra, miközben a Sevilla drámai mélypontra került

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 12:20